30. nap – A program vége

2009. október 6., kedd

Eljött a 30. nap. Hihetetlen, hogy eltelt már ennyi, meg az is, hogy még csak ennyi telt el. :) Köszönöm, hogy velem tartottatok, remélem, sikerült mindenkinek legalább egy kicsi sikert elérnie! A blogolást természetesen folytatom az eddig megszokott témákban, ha megtetszett az itteni hangulat, maradjatok velem! :) A FlyLady eszmecserét pedig folytathatjuk a fórumban.

A program összes bejegyzését összeszerkesztettem egy nagy cikkbe, ezt a bal oldali menüsávban “FlyLady program” néven érhetitek el. Ezt az oldalt lehet nyugodtan linkelni másoknak, akikkel szeretnétek megosztani a programot, hiszen itt összefoglalva, szépen látszik az egész.

Ha hűségesen követtétek a programot, akkor mostantól kezdve nincs más dolgotok, mint kinyitni a kontrollmappát, és ott szerepel minden tennivalótok. Jó szárnyalást kívánok! ♥

28. nap

2009. október 4., vasárnap

Itt a 4. zóna megbeszélésének a helye (ez majd október 19-én kezdődik). Íme az én listám:

4. Hálószoba

  • Ajtó & villanykapcsoló letörlése
  • Ablakmosás
  • Póktalanítás
  • Portörlés – szekrény tetején is
  • Porszívózás – az ágy alatt is
  • Felmosás
  • Szekrényben a ruhák összehajtogatása

Nektek? :)

[Kérlek, ne másold át az írásomat más blogokba, fórumokba, honlapokra! Nagyon sok munkám van benne, és nem szeretném, ha máshol is visszaköszönnének az írásaim. Ha tetszik a bejegyzés, és szeretnéd megosztani másokkal, küldd el nekik az oldalam linkjét! Köszönöm! ]

27. nap

2009. október 3., szombat

Szombat van! Jó szórakozást! :)

Ma megbeszéljük a 3. zóna feladatait, ami majd az október 12-ével kezdődő héten jön. Ez nálam ez a fürdőszoba, és ugyan nem egy helyiségben vannak, de hozzácsaptam a vécét is.

3. Fürdőszoba

  • Pókok kilakoltatása
  • Tükrös szekrény cuccainak rendbeszedése
  • Mosdó & szappantartó alapos kisúrolása
  • Padló teljes felmosása – mosógép mögött is
  • Szennyestartó letisztítása
  • Kuka kimosása
  • Mosógép belső kitisztítása – ecetes főzőmosás
  • Kád teljeskörű kisikálása
  • Törölközőszárító letörlése
  • WC teljeskörű kitisztítása
  • WC-kefe kitisztítása
  • Ajtó & villanykapcsoló letörlése
  • Kilépő és tisztító rongyok mosása

Nektek? :)

[Kérlek, ne másold át az írásomat más blogokba, fórumokba, honlapokra! Nagyon sok munkám van benne, és nem szeretném, ha máshol is visszaköszönnének az írásaim. Ha tetszik a bejegyzés, és szeretnéd megosztani másokkal, küldd el nekik az oldalam linkjét! Köszönöm! ]

26. nap

2009. október 2., péntek

Maradnak a rutinok. Péntek van, ami táska és autótakarítást jelent, illetve este randi. :) Még mindig az első zónában vagyunk, de azért, hogy ma is legyen bejegyzés, megbeszéljük, mit csinálunk a 2. zónában, ami majd hétfőtől kezdődik.

Íme az én listám:

2. zóna – Konyha

  • Pókok kilakoltatása
  • Kamrapolcok rendbeszedése
  • Fiókok rendbeszedése
  • Konyhaszekrényajtók letörlése
  • Hűtő letörlése kívülről (ajtó & teteje)
  • Hűtő kitörlése & lejárt cuccok kiszórása
  • Főzőlap letörlése
  • Sütő kitisztítása
  • Mikró kitisztítása
  • Szagelszívó kitisztítása
  • Edényszárító kiecetezése
  • Munkafelületek alapos letisztítása
  • Ajtó & villanykapcsoló letörlése
  • Szakácskönyvpolc portalanítása
  • Asztalterítő mosása
  • Porszívózás
  • Felmosás
  • Kuka kimosása

Azért jó, hogy erre már 5 napunk lesz. :D

[Kérlek, ne másold át az írásomat más blogokba, fórumokba, honlapokra! Nagyon sok munkám van benne, és nem szeretném, ha máshol is visszaköszönnének az írásaim. Ha tetszik a bejegyzés, és szeretnéd megosztani másokkal, küldd el nekik az oldalam linkjét! Köszönöm! ]

25. nap

2009. szeptember 30., szerda

Rutinok, csütörtöki feladat marad. Ma elkezdjük a zónázást. A hónap első hetének hétköznapjain van az első zóna. A hétfővel kezdődő hónapokat kivéve az első zónára általában kevesebb nap jut, ezért FlyLady ide választotta a bejáratot, előszobát, és a tornácot.

Ihletadásnak leírom, hogy nekem milyen feladatok vannak listázva a zónámban, a hozzászólásokban írjátok le, hogy Ti milyen feladatokat írtatok össze az első zónátokba. :)

1. Zóna: Bejárat, előszoba

  • Bejárati ajtó letörlése
  • Villanykapcsoló és kaputelefon letörlése
  • Pókok kilakoltatása
  • Fogas & cipősszekrény rendbeszedése kívülről
  • Cipősszekrény rendbeszedése belülről
  • Kabátok elrendezése az akasztós részen
  • Üzenőfal szortírozása és rendbeszedése
  • Portalanítás
  • Porszívózás
  • Felmosás

Ismétlem, a zónalistákat nem egy nap alatt kell megcsinálni, ebben a hónapban kettő jut rá, osszátok el! :)