
Ádám negyed évszázados lett múlt héten, úgyhogy a mérföldkő örömére retró bulit tartottunk, ami nekünk ifjaknak a 90-es éveket, 80-as évek végét jelenti.
Volt francia drazsé, pikk, káró meg mindenféle alakú sós rágcsa, traubi szóda, minden vendég kapott kinder tojást, kojak nyalókát, PEZ cukorkát, és tejkaramellát (sajnos golyórágót nem találtam). A kinderekben megint Happy Hippo-k voltak, ráadásul jól sikerült választanom, mert a 8 tojásból 5-ben viziló volt!
(Összesen négyféle, az egyikből kettő lett.) Szendvicseztünk (volt főttojásos-trappistás, a tojás sárgájának közepére ketchupot pöttyentettem – régen minden zsúron piros aranyat raktak rá, sose értettem, nem ízlett, úgyhogy csak a látványt imitáltuk; és kicsit eltérve a theme-től csináltam juhtúrós-kaprosat uborkával, és mozzarellás-paradicsomosat olívabogyóval), és volt gesztenyepüré is, tejszínhabbal, csokireszelékkel (családi szótár szerint egérsz@r), rolettivel, csak hogy kicsit feldobjam.
Diavetítőn megnéztük például a Vackor óvodába megy című mesét (elég horror lett, mindig leszidták nyomorultat), de azért jó hangulata volt az egésznek.
Mindhárom mesét más olvasta fel, ott ült egy szobányi huszonéves a sötétben, és feszülten figyelt.
Gyakrabban kell ilyet csinálni. Utána Super Mario Bros. 3-aztunk, meg azért adtunk az újabb technikának is a Super Mario Galaxyval. Tök jó volt.
És mivel a 90-es években a fantás-túrós sütemény volt az őrület (legalábbis ahány zsúron voltam, annyin felütötte a fejét, mert hogy milyen extra, hogy üdítővel készül egy süti!), ebből készítettem szülinapi tortát. Az eredeti recept egy nagy tepsi sütire elég, és azt írja, hogy ha tortaformában sütjük, felezzük az adagokat. Úgy viszont baromi lapos lett volna szegény torta, úgyhogy megcsináltam a teljes adagot, feleztem a piskótát, és rétegesen töltöttem meg. Nagyon pofás lett, és persze finom is.
Ja, és Fanta helyett Mirindával készült, mert abban kemény 4% volt a narancstartalom!
(more…)
Nyomtasd ki, oszd meg, mentsd el