A ‘Magazin’ rovat archívuma

Külföldi magazin lelőhely

2010. január 11., hétfõ

A múltkor írtam, hogy a Bestsellersben milyen csodás külföldi magazinokat lehet kapni, most találtam egy másik lelőhelyet, ez nekem közelebb is esik. :) Az itthon kapható külföldi újságokat a HungaroPress forgalmazza, ők szállítják a Bestsellersbe is, nekik a fő boltjuk található az V. kerületben a Városház utca 3-5. alatt. Ez az utca pont a Ferenciek tere és az Astoria között van, tehát hetes busszal és metróval is nagyon könnyen meg lehet közelíteni. Itt egy térkép. (Az van rá kiírva, hogy A világsajtó háza, de most már igazából egy kibővítet Inmedio üzlet). Hétköznap 7 és 19 óra között van nyitva, szombaton 7-től délután kettőig (a honlapjukon tévesen még a vasárnapi nyitvatartás is szerepel, de ennek ne dőljetek be!), és mindenféle kapható, a legszélesebb választékban, nem csak angol és német nyelven. Rengeteg lakberendezős, fotós, számteches, photoshopos (!) újság is kapható, érdekes volt fellapozni őket. Az árak ugyanazok, mint a többi nemzetközi újságosnál, a 2010. januári brit Glamouromat 1320 Ft-ért vettem (megkérdeztem, a februári lapszámok majd január végén érkeznek!).

Nyomtasd ki, oszd meg, mentsd el


  • Digg
  • del.icio.us
  • Google
  • Print this article!
  • Technorati
  • TwitThis
  • blogtercimlap
  • Live
  • E-mail this story to a friend!
  • Facebook

Glamour-Napok & Joy Vásárlási Láz – 2009. ősz

2009. augusztus 26., szerda

glamournap1.jpgSokan ezzel a keresőkifejezéssel jutottak el a blogra, úgyhogy leírom, ismét lesznek Glamour-napok, méghozzá 2009. október 9. (péntek) és október 11. (vasárnap) között. A három napos akciósorozat során 20-25-30% kedvezménnyel vásárolhatunk rengeteg márkából.
Részletes boltlista és kuponok a születésnapos Glamour szeptember 17-én megjelenő számában.

SZERK: Hasonló téma, úgyhogy ide írom. A Joy vásárlási láz 2009. november 6-7-8-án lesz, 20-30% kedvezményre jogosító kuponok a novemberi JOY-ban (október 14-én jelenik meg).

Nyomtasd ki, oszd meg, mentsd el


  • Digg
  • del.icio.us
  • Google
  • Print this article!
  • Technorati
  • TwitThis
  • blogtercimlap
  • Live
  • E-mail this story to a friend!
  • Facebook

Sajtószemle Versus – Round 1: Joy május & Joy június

2009. július 9., csütörtök

Kicsit felhalmozódtak az olvasatlan újságok a magazinos fiókomban, úgyhogy most két legyet ütök egy csapásra. :) Egyszerűen semmi időm nem maradt lapozgatni őket, úgyhogy fogalmam sincs, a többiekre mikor kerül sor, de rajta vagyok az ügyön. Remélem, mihamarabb megint annyi időt tudok szánni a blogra, amennyit szeretnék. :) Köszi a türelmeteket. ♥

Joy, 2009. május

2009_05_joy.jpg (more…)

Nyomtasd ki, oszd meg, mentsd el


  • Digg
  • del.icio.us
  • Google
  • Print this article!
  • Technorati
  • TwitThis
  • blogtercimlap
  • Live
  • E-mail this story to a friend!
  • Facebook

Sajtószemle extra – Stahl Magazin

2009. június 2., kedd

stahl_200901.jpg2009. tavasz-nyár
130 oldal, 595 Ft (4,75 Ft / oldal)

Nem akarok sok szót pazarolni erre az újságra, de valamennyit írok róla, mert kicsit böki a csőröm. Stahl Judit magazinja most jelent meg először, és a tervek szerint évente kétszer fog. Receptek és “utazás, szépség, ruha, pszicho” a témakör. A végeredmény: unalmas, lerágott, és a legrosszabb, hogy hiteltelen.
Judit tud főzni, oké. (Hogy milyet, azt mindenki döntse el maga, tudom, hogy sokan vannak, akik nem kedvelik, de legalább ehhez van szaktudása.) Viszont nekem ő nem egy olyan személyiség, akinek kíváncsi vagyok a véleményére, hogy mik Párizsban a legjobb helyek. Afféle mindenhezértek hozzáállás jön le nekem az újságból, és kicsit bénára sikeredett az egész. Takarítás – az ablak keretét is mossuk le? Komolyan? Minden témába belekóstolunk, van divat is, például “melyik testre milyen fürdőruha illik” egy olyan fotóval, amin a kedves hölgyek a kinyúlt bikinialsójukat huzogatják a fenekükből, és közben hullik ki a homok a bugyiból… Meg híres magyar nőket kérdeztek meg a szépségtitkaikról. Név nélkül néhány trükk: ne stresszelj! tornázz! ápold a bőrödet, és használj fényvédős krémet.
A magazin jelmondata a gerincen is található Élni jó!. Stahl Judit Living? A mondanivalója olyan semmilyen, egy-két recept érdekes, de tényleg egy csomót már ellőtt a könyveiben, Chili&Vanília receptjei még a legjobbak az egész brancsból. Külalakra is annyira izé az egész, minden lap háttere fehér, nem bírom eldönteni, hogy mikor promóció és mikor cikk, amit olvasok. (Bár lehet, hogy mindig mindkettő. Túl sok a reklámokból.)  A listázós rovatok (”A napozás tízparancsolata”) a számok mellett az első betűt (kisbetű!)  is kiemelik iniciáléként, de annyira bután néz ki, hogy először azt hittem, össze kell őket olvasni. De az, hogy nhlinanfnn nem jelent semmit.
A célközönség sem egészen tiszta, mert egyszer rendezzünk családdal olaszos kajálást, aztán keresesünk partnert a netrandin, aztán 1500 Ft alatt vegyünk bevált kozmetikumot, mert ugye nincs sok pénzünk, de a javasolt fagyi a Häagen-Dazs 2090 Ft / 0,5 liter áron. Most akkor szűk pénzű anyukák vagy jól kereső szinglik olvassák a magazint?
Bleh. Kidobott pénz, a következő számra már nem leszek kíváncsi. El vagyok én kényeztetve a Good Fooddal meg Martha Stewarttal, tudom. De 595 Ft-ért inkább vegyetek valami mást, ne érjétek be ennyivel.

Más bloggerek véleménye az újságról:

Nyomtasd ki, oszd meg, mentsd el


  • Digg
  • del.icio.us
  • Google
  • Print this article!
  • Technorati
  • TwitThis
  • blogtercimlap
  • Live
  • E-mail this story to a friend!
  • Facebook

Sajtószemle – 2009. április

2009. április 9., csütörtök

sajto_2009_04.jpgA Joy és a Glamour kuponokkal csábít (és ugyanannyiba kerülnek), de mindkettő mélyrepül, sőt, a Joy földet is ért. Az Éva megint ökoszám, táskával, és hozza a formáját – igényes, minőségi olvasnivaló, szép képekkel. A 2009. áprilisi InStyle sajtószemléje itt található, a Joy és Glamour kuponok részletes információja pedig itt, bár már nem aktuális. :) (more…)

Nyomtasd ki, oszd meg, mentsd el


  • Digg
  • del.icio.us
  • Google
  • Print this article!
  • Technorati
  • TwitThis
  • blogtercimlap
  • Live
  • E-mail this story to a friend!
  • Facebook