Mit rejt a táskád?
A kép csak illusztráció. 
Almától kaptam a körkérdést. Azt hiszem, én vagyok a kivételt erősítő nőszemély, ugyanis összesen 2 db táskám van, egy hátizsák (Samsonite, konkrét képet nem találtam róla, de ebből a szériából való – nem otromba, csinosabb darab), és egy kézi táska, amit a Promodból szereztem be, lila virágmintás és műbőr keverék. Ha szükségem van a kezemre, általában a hátizsákkal megyek (pl. piacra, stb.) A táskafelszerelésem minimális, és hamar egyik táskából a másikba tudom költöztetni. Szóval a leltár tartalma:
- 1 db összecsukható esernyő (lila)
- 1 db piros nesszeszer, benne egy csomó minden, részletesebben már itt írtam a vészhelyzetcsomagomról. Körömcsipesz, ajakbalzsam, ragtapasz, kézkrém, kis tükör/fésű, fertőtlenítő oldat, törlőkendők, intimbetét, 1 db kék toll, ezek a lényegesebb tartozékok.
- 1 db vászonszatyor (WAMPos)
- pénztárca
- papírzsebkendőtartóban (macis patchwork) papírzsebkendő
- mobiltelefon
- lakáskulcs (Kockásfülű nyulas kulcstartóval)
- BKV-bérlet (ez néha a kabátomban van, és a mobilom is)
- a hátizsákba rendszeresítve van egy legyező is (nyáron tök jól jön), és egy buborékfújó, aminek labirintus van a kupakján. (Csak hogy legyen valami random is.
) - Olvasnivalót csak akkor viszek, ha tudom, hogy sokáig kell várakoznom (okmányiroda, stb.), a tömegközlekedésen inkább zenét hallgatok. Az mp3 lejátszó bálnám általában a nyakamban lóg, de a táskába költözik, ha megérkeztem. Itthon a szekrényben lakik.
- Ha nagyon hosszú időre megyek és tudom, hogy nem fogok tudni enni/inni, kis tárolóban viszek magammal korpás kekszet éhhalál esetére, illetve kulacsban vizet (innivalóra utálok költeni, ha nem muszáj)
Hát ennyi. Papírfecnik nincsenek a táskámban, a metrónál kapott szórólapokat a kabátzsembemben gyűjtöm, és amint hazaérek, repülnek a szelektívbe (Zárójelben: ma egy “kedves” hölgy osztogatott angoltanfolyamos szórólapot a Nyugatinál. Általában el szoktam fogadni, de most siettem, meg láttam is, hogy mi az, így nem vettem el, erre kaptam egy “vedd már el, ingyen van, te barom” beszólást. 1. I don’t exactly need it, thank you very much. 2. Attól, hogy ingyen van, még nem kell! Hülye felhalmozó mentalitás.)
A blokkokat a pénztárcámba rakom, itthon megy Ádám asztalára, aki beírja az Excelbe, hogy mennyi volt a kiadás. Utána ezek is a szelektívbe mennek.
Nem passzolom tovább senkinek, válaszoljon, aki szeretne, kommentben vagy linkkel!
2010. január 18., hétfõ 22:40
Én ezeket a szórólapokat elvből nem veszem el – azért nem kell, hogy aztán kidobjam. De az is nagyon tud idegesíteni, ha valaki elveszi és azzal a mozdulattal bele is hajítja a következő kukába. Akkor minek veszi el??
Egyébként csak azt szerettem volna mondani, hogy mivel tulajdonképpen sosem veszem el ezeket a szórólapokat, ezért már sokszor megkaptam azt, amit most te is. Egy hasonlóan kedves hölgy például szó szerint lekurvázott. És abban is biztos vagyok, hogy igen, ez nekem szólt, amiért kikerültem.
2010. január 18., hétfõ 22:43
Elhiszem, hogy nem ez a világ legfelemelőbb munkája, de azért lehetnének kedvesebbek is. :/ Én csak azért szoktam elvenni, ha elveszem, hogy legalább az az egy példány ne a földön vagy a szeméttelepen kössön ki, hanem a szelektívben.
2010. január 19., kedd 8:22
Khm, khm … most pénteken érek a flyladyben az autó, táska takarításhoz. Ezt a kérdést inkább utána válaszolnám meg.
2010. január 19., kedd 12:11
A szórólapokat én eleinte elvettem,mert sajnáltam az embereket,hogy ezt csinálják.
De aztán újragondoltam az egész:
-”környezetvédőként”,ezt úgy gondolom papírpocsékolás…
-”mindenki előtt ott a lehetőség”,hogy jobb,szerethetőbb munkát találjon…
és ha elveszem ezt a szórólapot, akkor ezzel,ezeket a dolgokat ‘támogatom’,és egyre csak szaporodnak…és egyre több szemét lesz az utcán,egyre több erőszakos,nyomulós ember fog zaklatni…
2010. január 19., kedd 13:26
Hehe, én akkor veszek el szórólapot, ha érdekel, mi van ráírva (új pékség a közelben, kiállítás, stb). Mindig ránézek, és egy pillantás alapján döntök. Ha nem érdekel, vagy sietek, akkor szoktam mondani hogy “nem kérem, köszönöm”, ezen általában meglepődnek, így nem követnek és nem küldenek el melegebb éghajlatra.
Kedvencem egyébként, mikor beáll valaki az út közepére, és aztán anyázik, ha a metróból feláramló embertömeg odébb löki. Mintha az az x tehetne róla, hogy odaállt az út közepére…
2010. január 19., kedd 14:44
Én épp fogorvostól jöttem, dupla érzéstelenítővel, szerintem ha artikulátlanul megszólalok, sikítva elmenekül a féloldalas fejem láttán. xD
Egyébként a legjobb, hogy már 6 éve folyamatosan “végkiárusítás” van, meg minden le van értékelve. Ti is meg szoktátok kapni? Narancssárga feliratos papír, Astoria-Blaha környékén…
2010. január 19., kedd 18:33
Lekurvázva egyszer én is le lettem már, éljenek az erőszakos gyűjtők/szórólap osztók/felmérést készítők.
Via: Nem tudom ugyanarra gondolunk-e, a Váci utcában/a Deák környékén is évek óta osztogatnak egy élénk színekkel írt (narancssárga, kék, volt már piros is) végkiárusításos papírt. Többször löktek már föl majdnem miközben próbálták a kezembe nyomni (a Váci utcában ugye jellemzően tömeg van, legalábbis amikor én arra járok).
Egyébként elküldtem az évtizedemről írt fogalmazásomat, nem tudom jó helyre, vagy sem, illetve, hogy megkaptad-e.
2010. január 19., kedd 19:15
Igen, megkaptam, el fogom olvasni! Köszönöm!
2010. január 20., szerda 11:22
A táska tartalmához hozzászolva, nekem egy időben , főleg amikor a gyerekeim kissebbek voltak, egyre nagyobb táskákat cipeltem. Volt benne szépészeti cuccok, pzs, mobil, igazolványok, de persze a gyerkőcnek csere alsónaci, ( kis balesetek esetére ) kisautó, mini puzzle. Ha várakozni kellett valahol, például a gyerekorvosnál, vagy hivatalokban, ezeknek nagy hasznát vettem. A puzzleval meg a közvetlen környezetünket is jól szórakoztattuk
Azt nem tudom megérteni, ha látok ilyen várakozó anyukákat miért a gyerekkel veszekednek, ha már szegény halálra unja magát, mennyivel egyszerübb, ha hoz neki vmi játékot, esetlek egy kis könyvet, amit közösen tudnak olvasgatni. Legalább addig is foglalkozik a saját gyerekével, és még élvezhetik is a várakozást.
Most, hogy már nagyobbacskák a gyerekek, már próbálok egyre kisebb méretű táskákat venni és igy kényszeríteni magam csak a legszükségesebbekre. Nem könnyű feladat