Things I Love Thursday #15

2010. január 14., írta: Via

Sajnos most nem könnyű összeszednem a listát, ritka pocsék időszak ez a mostani, tele elutasításokkal, próbálkozásokkal. Fel persze nem adom, de nagyon nehéz ilyenkor a dolgok jó oldalát látni. De csakazért se fogok morgó-puffogó-panaszkodó listát írni! Utálkozni túl egyszerű. Inkább megpróbálom összeszedni, mi az, amitől jobb kedvre tudok derülni, aztán ha összeírtam, el is követem valamelyiket, hátha hatásos lesz. Itt ez a jó kis dal, eredetileg a Muzsika hangjából, ezúttal Bobby McFerrin előadásában (ő a Don’t Worry, Be Happy pasas is, ezt a mantrát is érdemes ilyenkor megfogadni… Ja, és persze ők is tudnak valamit.)

♥ Jóga vagy pilates, akármennyire is nehéz rávennem magam, utána mindig sokkal jobb minden.
♥ Vidám, szívmelengető könyvek, most éppen Louisa May Alcott-tól a Kiasszonyok.
♥ Rendrakás. Valahogy ilyenkor még jobban terápiás hatása van a felesleges dolgok kiszórásának és a takarításnak.
♥ Áfonya. Az állatok is nagyon tudnak ilyenkor javítani a hangulaton, főleg az önzetlen szeretetükkel.
♥ Friss levegő, séta.

És persze mindig vannak nálunk nehezebb helyzetben élők, úgyhogy lehetőségeinkhez mérten utaltunk is az UNICEFnek, hogy segítse a haiti földrengésben megsérült gyerekeket. Segítsetek Ti is!

Ti mitől lesztek újra vidámak, amikor rossz passzban vagytok?

Nyomtasd ki, oszd meg, mentsd el


  • Digg
  • del.icio.us
  • Google
  • Print this article!
  • Technorati
  • TwitThis
  • blogtercimlap
  • Live
  • E-mail this story to a friend!
  • Facebook

Tetszett a bejegyzés? Olvass hasonlókat!

15 válasz érkezett erre: “Things I Love Thursday #15”

  1. Almafoto írta:

    A takarítás nálam is akkor működik a legjobban, ha terápiaként, figyelemelterelésnek használom. :)
    Vannak mindig hullámvölgyek, de két lehetőség van:
    1. hamarosan látod a hegyre vezető utat,
    2. olyan sokáig vagy a völgyben, hogy már észre sem veszed :) ))))

  2. Via írta:

    Hullámvölgyek eddig is voltak, ez most egy Mariana-árok legmélye ahhoz képest. :) Már felsöpörtem, felmostam, felporszívóztam az egész lakást. Csak ma. Hasznos. :)

  3. miou vicioso írta:

    Először is remélem, mihamarabb a helyére kerül minden (nem,nem a lakásban, hanem az élet többi területén ;) )

    ami ilyen helyzetekben nekem bejön a frivoltól az elmélyültig:

    - 1 ital a barátokkal/kollégákkal valahol.
    - valami inspiráló film
    - 1 kád forró víz, bőrradír, aztán jó manikűr (színes körömlakk), hajat beszárítani
    - takarítás
    [- sok munka után még több munka, hátha vmelyik fizet majd]

  4. Via írta:

    Köszönöm!
    Jaja, a piperézés is bejön, olyan türkiz lábkörmeim vannak, hogy ihaj. (És nem azért, mert rávágtam az ajtót. :) )

    Ó bánja kánya, ha vége a sztrájknak, anyagi helyzettől függetlenül elmegyek én ahhoz a fodrászhoz…!

  5. Judit írta:

    Amik nekem használni szoktak:
    -ha kialszom magam
    -egy kis kényeztetés a testemnek (forró fürdő pl., piperészkedés, …)
    -…és a léleknek (könyvek, filmek, zene, fotó)
    -gyertyák, füstölők, mécsesek, …
    -séta
    -a szeretteim.
    -”munka” -bár én még nem dolgozom, csak önkénteskedem időnként
    -szortírozás, közben elmerülni az emlékekben

    Kitartást Neked, remélem, jobb lesz. Ne aggódj, máshol sincs csak napsütés, csak másféle viharok tombolnak…

  6. maris írta:

    Alvás, csoki, barátnők. Nem feltétlen ebbe na sorrendben :-)
    Rendrakás kizárva. Munka is.

  7. Via írta:

    A munka most nálam is ki van zárva, pont azért vagyok padlón, mert nincs. Meg pénz se. xD

  8. Almafoto írta:

    Nnnna, akkor tehát ha jelenleg nincs munka, akkor ezek szerint van idő rengeteg hasznos és jópofa blogbejegyzést írni ;) :D

  9. Via írta:

    Nem olyan könnyű az ilyenkor, mert a blogot mindenképpen a vidám dolgoknak szánom, és erőltetni meg nem tudom a vigyort az arcomra – az úgy nem hiteles. De igyekszem, látod, ha van valami, írok. És esküszöm, ha találok valami megoldást a gazdasági válságra, azonnal megosztom. :) Egyelőre csak olyan hasznos tippjeim vannak a túlélésre, hogy anyagi lehetőségekhez képest változatos étrend, ami nem az egészség rovására megy (tehát lehet, hogy olcsóbb a sütike, mint a teljes kiőrlésű kenyér, de az hosszú távon nem megoldás). Sok-sok főzelék, szezonális zöldségek, gyümölcsök. Narancs almával és alma naranccsal. Ha úgyis tengernyi az idő, akkor torna, torna, torna. Begolyózás ellen lehetőleg minden nap kimozdulni, nem csak akkor, mikor heti egyszer bevásárlunk. Meglévő cuccok felhasználása segítségével lehet kényeztetődni (lábmasszírozó krémek, fürdősó, sok féle színű körömlakk stb.), ha már új cuccra úgysincs pénz. :) És persze pótlom be a dolgokat, amikre eddig nem volt időm, csinálok apunak honlapot, rendszerezgetem a fájljaimat a gépen, satöbbi. És imádkozom, hogy a “majd hívnak”-ból holnap legyen, és ne március (vagy még később). Vagy hogy legalább a férjemnek jöjjön már egy nem elutasító válasz. Mert hogy egy fizetésből élünk, az oké. De hogy nullából, az korántsem vicces. :(
    Na, most elmegyek aludni. Hátha holnap jobb lesz. :) Aztán meg megint ott a hétfő, és egy új hét, új lehetőségekkel…!

  10. Almafoto írta:

    Ha megadnád az e-mailcímedet, küldenék neked egy álláshirdetést a mi cégünknél, hátha érdekel… írj az alma@amafoto.hu -ra lécci, és akkor ott válaszban megírom :)

  11. maris írta:

    Válságkonyhából én is jó vagyok, fogjunk össze :-)
    Munkaügyben DRUKK, jó nagy!

  12. Via írta:

    Na pont ez a röhej, hogy nem hajthatok állást, mert nem rúgtak ki. Több stúdiónál le van adva a számom, és ha lesz munka, akkor azonnal hívnak. Ez lehet, hogy már jövő héten bekövetkezik, lehet, hogy csak két hónap múlva. De most nem mehetek el sehova úgy dolgozni (ráadásul szakmámon kívül), hogy lehet, hogy három hét múlva közlöm, hogy na jó, akkor köszi szépen, én megyek vissza fordítani, mert újra vannak filmek… 1000%, hogy fogok tudni újra dolgozni, csak a mikor a kérdés. Ettől golyózok be! :) Ettől függetlenül írok Neked, Alma, köszönöm szépen! ♥

  13. Almafoto írta:

    Szia!

    Hát, ezek szerint, ha munkát nem is, de kapsz tőlem egy kördést ;)
    http://almafoto.freeblog.hu/archives/2010/01/18/Mit_rejt_a_tskd/

    Üdv: Alma

  14. Via írta:

    Köszönöm! :)

  15. magdalena írta:

    Ismerem ezt az érzést, Via. Már ami a munkahiányt illeti. Én is azért érek annyira rá flylady-zni, mert alig van tanítványom. Pont feleannyi, mint tavaly. :(
    Mondjuk a ház akkora, hogy ha 2010 is válságos év lesz, unatkozni akkor sem fogok. :) A kiselejtezett, de még használható cuccok (épp most készülök feltenni vaterára az elo-s olasz tananyagomat) kiárúsításából meg megpróbálok egy kis plusz pénzhez jutni. Két légy, egy csapásra. :)

Írj hozzászólást!

Be kell jelentkezned, ha hozzászólást szeretnél írni.