Buliszervezés

2009. november 30., írta: Via

Legtöbbször spontán összejövetelek vannak nálunk, szervezett bulikat főleg születésnapok kapcsán szoktunk tartani. Már kialakult egy kis menetrend, amit ilyenkor el szoktam követni, itt összeírom, hátha tudtok belőle hasznos dolgokat meríteni. :) Persze lehet sokkal bonyolultabban, részletgazdagabban is csinálni, én ebben is az egyszerűség híve vagyok.

Nekem könnyebbség a szervezésben, ha van valami vezérelv, erre rá tudom fűzni a menüt, a dekort, programokat, stb. Nem kell körmönfont dolgokra gondolni: tavaly őszi témájú szülinapot tartottunk Ádámnak, ami abban nyilvánult meg, hogy tökök, kukoricacsuhé díszek, természetes színű gyertyák voltak, a menü pedig frissen sült baguette, sajttál, szőlő, olívabogyó, tökmagolajos saláta, dió voltak, illetve citromtorta. Az idei szülinap retró volt, diavetítéssel, SuperMariozással, gesztenyepürével. Amerikában sokkal nagyobb divatja van az ilyen témás partiknak, alkalom nélkül is tartanak pl. 80-as évek bulit, vagy Twilight-néző partykat, de kisgyerekeknek is témáznak állatkertes születésnapot (állatos játékokkal játszanak, állatos a dekor, a torta, a meghívó, stb.), aztán persze ott vannak a baba-bulik és lánybúcsúk is…

Rengeteg jó ötletet találhattok a Hostess with the Mostess blogon – szemgyönyörködtető a részletesség.

hwtm

Ha megvan a kiinduló ötlet, akkor elkezdek egy papírkán brainstormolni, felírok mindent, ami eszembe jut, rajzolgatok, például így (lecsúszott egy kicsit a scan széle, de az ott “tortaformában“):

firka

Ezeket a cetliket el szoktam rakni, mert később tök jó őket végignézni, hogy mi volt az az ötlet, ami bejött (itt pl. a szendvicsek irtó hamar elfogytak, lufikra végül nem került sor, mert nem tudtam elmenni venni). A menü tervezése során figyelembe veszem, hogy mindenféle ízű dolog legyen – ne csak sós, ne csak édes, legyen zöldség és gyümölcs is, ital is többféle legyen (gyümölcslé, tea, üdítő, és van bor is, ha valaki kér, de nem szoktak :) ).

Még mielőtt bármi konkrét terv kivitelezésébe kezdenék, összeállítom a vendéglistát, és meghívok mindenkit. Ezt proli módon telefonon vagy e-mailben szoktam elintézni, de aki nagyon ad magára, postai meghívót is küldhet. :) A gyerekkori szülinapjaimon jó kis meghívókat nyomtattunk, azokat adtam oda a barátoknak, itt fontos volt, hogy legyen valami papír, amin rajta van az időpont, hogy a szülők pontosan értesüljenek róla. Biztos, hogy ha gyerekzsúrt fogok szervezni, ismét igénybe veszem a meghívót.

Ha kiderült, hogy hányan lesznek (sajnos mindig van, aki nem ér rá), akkor konkrétan elkezdem felírni, hogy miből mennyire lesz szükség, hány baguette-et, paradicsomot vegyek, mekkora torta lesz elég, stb. Kellemes meglepetés volt a retró bulin a vendégeknek szánt ajándék (sajnos a végén csomagocskákat már nem tudtam összeállítani, de így is mindenki lelkesen rázogatta a Kinder Tojást – átlagéletkor: 25), ezt más stílusú bulin is be lehet venni, egy kis előre csomagolt útravalónak mindenki örül. Lehet benne nem ennivaló is, pl. pici gyertya, vagy valami emlék – ezt inkább esküvőkre szokták (nekünk külön vendégeknek összeállított aprósütemény-csomag volt, hogy ne nekem kelljen a királylányruhámban alufóliába csomagolni a maradék tortát :) )

A kínos csendes percek elkerülése végett mindig kitalálok valami programot, amit be lehet venni, ha leül a párbeszéd (ez főleg akkor szokott előfordulni, ha egymást nem vagy alig ismerő embereket sikerül meghívni, pl. fele a gimis korszakunkból, fele az egyetemről való, stb.) A diafilmvetítés nagyon jó volt a retró bulin, felváltva olvastuk fel a meséket, de Activityztünk is már, és be volt készítve C-tervnek egy Ország-város is. :D Erre végül nem került sor. Ha táncolós a buli, érdemes előre összeválogatni a zenét is.

Ha kitaláltam mindent, végül nekiállok a készülődésnek. Amit lehet, előző nap megcsinálok (pl. torta), a buli napjára már semmi vásárlást nem hagyok, az a dekorációra, szendvicskenésre van szánva. Persze, ha meglepetés buli van, kicsit más a helyzet, jobban kell titkolózni. :)

A vendégek érkezése előtt fél órával megterítek, kiteszem a rágcsákat és a szendvicseket, amiket nem frissen kell készíteni, magamat is rendbe szedem, és a buli ideje alatt igyekszem minél kevesebb időt tölteni a konyhában.

Szóval akkor még egyszer az átgondolnivalók:

  • téma
  • menü
  • dekoráció
  • program(ok)
  • útravaló

Azt hiszem, nem hagytam ki semmit. :)

Fontosnak tartom, hogy az emberek mindenféle alkalom nélkül is összejárjanak, több ilyen ötletem is van, amelyeket még nem valósítottam meg, de ha érdekel Titeket, szívesen megírom őket, nekem is jó, ha egy helyen lesznek.

Nyomtasd ki, oszd meg, mentsd el


  • Digg
  • del.icio.us
  • Google
  • Print this article!
  • Technorati
  • TwitThis
  • blogtercimlap
  • Live
  • E-mail this story to a friend!
  • Facebook

Tetszett a bejegyzés? Olvass hasonlókat!

5 válasz érkezett erre: “Buliszervezés”

  1. Kardigán írta:

    nekem a 18. szülinapomon gilmore girls sleepovert csináltak a barátnőim, bibííí:P volt pizza, kínai, marshmallow, poptarts, jelloshot (ami meglepően undorító..), kaptam egyszer használatos kamerát és diploma előttöt (azzal a feltétellel, ha megmondom, hogy melyik részben szerepeltek ugyanezek az ajándékok), és néztünk gilmore-t és olyan filmeket, amiket emlegettek a sorozatban

    és twinpeaks bulit is akarok egyszer, de annak egyelőre sok akadálya van

  2. Via írta:

    A sleepover az annyira jó, én is akarok, sosem volt. Alhattok a kanapén, ki jön? :D
    Kotyvasztunk arcpakolásokat, Ádám meg reggel tart össznépi jógát. Persze valamikor nyáron kéne, akkor ki lehet menni a belső kertbe. Mit nekünk day spa! :D

  3. Judit írta:

    Nekünk ottalvás a rokonokkal volt, az tetszett :D Klasszikus értelemben vett ottalvós bulik nem voltak, de én is szívesen kipróbálnám…
    Én a rajzolgatást+részletek összeírását pl. honlaptervezés céljára alkalmazom (:, amikor nem vagyok gépnél, de van nálam papír és toll.
    Engem érdekelne az összejárkálásos bejegyzésed is (:

  4. Carmabelle írta:

    Úú, a gilmore girls a kedvenc sorozatom, az összes évad megvan, most is minden este Gilmore maratont tartok (ügy tervezem, hogy mire a tévében vége lesz – vasárnap, addigra én is megnézzem az összes részt. most az ötödik évad végénél vagyok :d ) na szal én asszem imádnék egy ilyen bulit. :D csak meg kéne szervezni :P a marshmallow az mályvacukor, nem? a másik kettő micsoda??

    (ja és a maratonnal kapcsban – tudom, hogy nem vagyok teljesen 100as. :P )

  5. Cory írta:

    Sziasztok. Nagyon tetszenek az ötletek, most én is nagy szervezésben vagyok :) ). Hallottam, hogy van olyan weboldal, ahol készíthető egy lista, és ott mindenki be tudja jelölni, mit tud hozni. Így nem marad ki semmi :D . Nem tudjátok véletlenül, melyik oldalon van erre lehetőség?

Írj hozzászólást!

Be kell jelentkezned, ha hozzászólást szeretnél írni.