praktikus, modern, kreatív
24. nap
Maradnak a rutinok, anti-halogató szerda is van, de ezeket már tudjátok.
Holnap elkezdünk zónázni, ezért most előkészülünk rá. A program ezen részében van a legtöbb testreszabás, úgyhogy most muszáj lesz törni a fejeteket egy kicsit, de igyekszem segíteni, amennyire csak lehet.
A zónák kialakítása
A zónázás lényege, hogy a hónap minden hetében máshol takarítunk. Hétfőtől péntekig folyik a takarítás (hogy pontosan mi, azt majd kicsit lejjebb), szombat-vasárnap pihenünk. Az eredeti programban így néz ki a felosztás:
- 1. zóna: a hónap első pár napja – bejárat és ebédlő
- 2. zóna: a hónap első teljes hete – konyha, mosókonyha, kamra
- 3. zóna: a hónap második teljes hete – egyik fürdőszoba, vendégszoba, gyerekszoba
- 4. zóna: a hónap harmadik teljes hete – hálószoba, másik fürdőszoba, gardrób
- 5. zóna: a hónap utolsó pár napja – nappali
Ezt nyugodtan alakítsátok át úgy, ahogy kényelmes. Lehet elhagyni, átcsoportosítani a szobákat. Nekem például nincs két fürdőszobám, úgyhogy a hálószoba önálló hetet kap, a fürdő meg megkapja a sajátját. A hetek rövidségétől is függ, hogy melyik szobát érdemes odatenni – például ha nagy családi nappali van, lehet, hogy nem elég rá a csonka utolsó hét. Ezt logisztikázzátok ki magatoknak, a lényeg az, hogy egy teljes hét 5 napot jelent, erről kell eldönteni, hogy elég-e az adott szobá(k)ra, vagy sem.
A zónafeladatok kialakítása
Ha felosztottad a zónákat, akkor nyiss egy Word dokumentumot (például azt, amit tegnap letöltöttél), írd fel az első zóna nevét, és listázd a feladatokat. Ezek olyan feladatok, amiket körülbelül havonta jó, ha elvégzel, és fontosnak tartod őket. Most lehet megejteni a komolyabb porszívózásokat – bútorhúzogatással és egyebekkel, ami a hétfői egy órás takarításnál nem történt meg. FlyLady például ilyeneket ír a honlapján (bővítsd vagy ritkítsd igény szerint!):
Előszoba
- Szedd le a pókhálókat.
- Töröld le az ajtót és ablakokat.
- Töröld le a villanykapcsolókról a foltokat.
- Porold le a bútorokat.
- Rendezgesd el a cuccokat a fogasokon, ruhásszekrényben, cipősszekrényben.
- Söprögess és moss fel.
- Tedd személyessé és invitálóvá az otthonodat dísztárgyakkal.
Még néhány példa a többi szobából: A konyhában letörli a konyhaszekrény ajtaját, kitisztítja a hűtőt, kisikálja a mikrót és a tűzhelyet, rendbepakolja a kamrát, étkészletet, eszközöket. A fürdőben letisztítja a zuhanyfülkét és a -tálcát, kimossa a kilépőt, kidobja az üres flakonokat, alaposan kitisztítja a vécét és a mosdót. Hálóban, nappaliban bútorokat tisztogat, portalanít, íróasztalt takarít, ablakot és függönyt mos. A gyerekszobában ilyenkor nézi át a kinőtt cuccokat és a törött játékokat is.
A lényeg az, hogy a saját igényeid szerint alakítsd ki a zónázást. Ha van kandallód a nappaliban, írd a listára, hogy kandallótisztítás. Ha nagy kerted van, akár külön zónát is kaphat, és sorold fel az ottani feladatokat. Az állatok dolgainak alaposabb átmosása helyet kaphat a konyha-listán, vagy amelyiken úgy érzed, hogy több hely van neki.
Haladjunk a zónákon!
Na, most jön a nehéz feladat. Nem egyszerre kell végigcsinálni a listákat!
A kész listáidat nyomtasd ki és tedd a kontrollmappába. Az adott zónahéten nézz rá a listára, és minden nap végezz el belőle valamennyit – táblafilccel pedig pipáld ki.
Ha sűrű napod volt, a fürdőszobás héten ne a zuhanysikálást válaszd, hanem mondjuk a felmosást. Kis lépésekben haladunk most is, a lényeg, hogy legyen előrelépés. Ha egyik nap nem sikerült haladni a zónalistán, ne aggódj, majd bepótolod másnap, de ne legyen megint kapkodás és kiégésig takarítás belőle! Ha nem sikerül végigérned a listán péntekig, akkor fejfájás nélkül hagyj ki egy-két feladatot, esetleg ha több egymást követő alkalommal így jársz, érdemes lenne átgondolnod, hogy mi az, ami kevésbé lényeges, és ezt húzd ki a listádról. Lehetőség szerint a hétvége legyen a pihenésé! (De az se halálos bűn, ha egy-egy picike feladatot a hétvégére csúsztatsz.
)
Nagyon fontos: ha van olyan szobád, ami még eléggé a kupleráj foglya, ott nem zónázni kell, hanem szortírozni, ahogy eddig is tetted. A zónázás gyakorlatilag a napi rutinban a “15 percig szortírozz” részt váltja ki. Egy idő után már nem lesz mit szortírozni, akkor zónázhatsz. A szortírozásban is haladhatsz zónák szerint, de addig ne állj neki konyhaszekrényeket tisztogatni, amíg az ebédlőasztalon halomban áll a mindenféle.
Ha van olyan szobád, ami rendben van, ott folyhat a zónatakarítás, a másikban meg a zónaszortírozás.
Holnap kezdődik az első zóna, és mivel csütörtök-péntek jut csak rá, valamelyik picike helyszínnel kezdjük. Döntsd el, hogy melyik lesz ez a helyiség! Egyelőre elég, ha ennek a feladatait listázod, nem kell ma megírnod az összeset.
Ha bármi kérdés van, kommenteknél fel lehet tenni, igyekszem válaszolni rá!
[Kérlek, ne másold át az írásomat más blogokba, fórumokba, honlapokra! Nagyon sok munkám van benne, és nem szeretném, ha máshol is visszaköszönnének az írásaim. Ha tetszik a bejegyzés, és szeretnéd megosztani másokkal, küldd el nekik az oldalam linkjét! Köszönöm! ]
| nyomtatás | A bejegyzést írta: Via ekkor: 2009. szeptember 30., szerda - 3:00, ebben a kategóriában: Lomtalanítás, Otthon, Rendszerezés, Takarítás. Kövesd az üzeneteket ebben a bejegyzésben RSS 2.0. Írhatsz hozzászólást vagy visszakövetheted az oldaladról. |






















körülbelül 11 hónapja
doryy, láttam a menütervezésnél panaszkodtál, hogy nem megy neked ez, arzénka ír rendszeresen menüket, keresem várj
http://mitfozzekma.freeblog.hu/
körülbelül 11 hónapja
én ma már igen szorgos voltam:
http://muzsirendetrak.blogspot.com/2009/09/antihalogatos-szerda.html
körülbelül 11 hónapja
Sziasztok! Húúú muzsi! Jó korán csinálod a dolgokat te is
Nekem eddig pont az volt a jó, hogy mindig megmondtad, hogy pontosan mit is kell csinálnom.
Akkor most ez azt jelenti tulajdonképpen Via ( lehet, hogy nekem lassú az észjárásom ) hogy mostantól mindenki mát és mást fog csinálni? Lehet, hogy én a konyhát, ameddig más a hálót?
Ha igen, akkor jól össze kell szednem magam…
körülbelül 11 hónapja
Igen, fincsimami, már írtam korábban, hogy ez azt jelenti, hogy kicsit elengedem a kezeteket. Nem látok bele minden lakásba, nem tudom az időbeosztásokat, nem jelenthetem ki, hogy kedden mindenki tűzhelyet sikál, ha egyszer aznap nem fér bele, vagy nincs is tűzhelye az illetőnek. Annyira különböző az időbeosztása és a lakása minden családnak, hogy erre már nem lehet ráhúzni egy sémát. Én terveim szerint az előszobával kezdek holnap, tehát amennyiben lehet, tartom az eredeti listát (nyilván nem fogok másik fürdőszobát növeszteni
), ha Te is így vagy vele, akkor esetleg meg lehet beszélni, hogy ki mit intézett aznap az ő területén. De FlyLadynél is olyan lista-elemek vannak, hogy nekem tök irreleváns, pl. takarítsam ki a légkondit, meg seperjem fel a leveleket, amik a teraszra hullottak.
Viszont továbbra is van mankód – a kontrollmappád. Ott benne van, hogy mit kell megcsinálnod, és szépen pipálod, ami belefér aznap. Csak egyszer kell megírnod, és kész.
Ha az segít, akkor minden zóna elején lehet egy bejegyzés, ahol mindenki listázza, hogy adott területen (ha mindenki ugyanazt választja, pl. holnap az előszobát, illetve utána azokat, amiket fenn írtam) ki mit írt fel, és akkor abból lehet ihletet meríteni. Ehhez mit szólsz?
körülbelül 11 hónapja
A 16. napnál ment a menütervezés téma. Erről jutott eszembe, nekem vannak kaják, amiből mindig sokat főzök, pl a töltött parika, nyami, asszem meg is van, mit főzök hétvégén
naszóval vannak klassz kis mélyhűtős dobozaim (mi más, mint tupper
), azokba megy a maradék, rögtön ebéd után el kell rakni, mert különben nálunk is kuka… vettem visszahúzható címkét, kicsiket, arra megy a felirat, a doboz nem lesz randa így a matricázástól. húslevest is szoktam fagyasztani, abból sem lehet keveset főzni.
körülbelül 11 hónapja
via, szerintem működőképes ötlet, hogy területenként írjuk, ki mit csinál. én nem is zónánként írnám, úgyis van több nap a héten, naponta lehetne egy helyiség. igaz, mégha 2 fürdő is van, nem kell kétszer leírni ugyanazt
körülbelül 11 hónapja
Sziasztok!
Tegnap írtam egy csomót, de közben a lányom itt nyomkodta a billentyűket és kitörölt mindent:(
Tegnap “megdicsért a szomszédasszonyom, amikor feljött kávézni, hogy “Na! Kati, mi ez a rend??” Pedig nem is volt rend, de ezek szerint látszódik a lakáson a változás:) én nem nagyon látom még, de ha más igen akkor az megnyugtató:D
Ma én is az előszobával kezdek, mert az a legkisebb, és ott befejeztem a szortírozást is, már csak pár doboz van (legos dooz amit nem dobtunk ki), amit szanálni kell, aztán portörlés, szekrényt letörölni, bejárati ajtót kívül-belül (belül csupa kajamaradék, mert amikor akicsi felkel a kajálásból rögtön szalad egy kört a kanapétól a bejárati ajtóig és mindent jól összetaperol), porszívó, felmosás, pókháló-én ezt fogom ma csinálni.
A többi szobában azonban bőven van még mit szortírozni:(
Viszont az újságjaimat szépen csatasorban állítottam egy mappába;)
Via! Köszikösziköszi:)
körülbelül 11 hónapja
Oké, még kitalálom, hogy mi lesz, lehet, hogy besűrítünk a tempón. De nekem tuti nem fog menni a napi egy helyiség, mert be kell írnom a saját listámat is, és örülök, ha össze tudom szedni publikálható állapotba az előszobámat holnapra.
Szóval holnap előszoba és előszoba-bejegyzés ötletadással, hétfőn meg konyha/kamra, ez tuti.
primakati: szívesen! De nem egy nap alatt kell megcsinálni az előszobát sem, szépen oszd el.
Egyébként az a legjobb a zónalistákban, hogy a kedves férjurak látják, hogy mi az, ami nincs még elvégezve, és besegíthetnek aztán pipálhatnak. (Versenyszelleműek más színű táblafilccel, és akkor ott a bizonyíték a vád ellen, hogy “Te nem csinálsz semmit!”
). Az én párom legalábbis ennek örült a legjobban, hogy nem az lesez, hogy “segíts már takarítani”, hanem “ott a lista, válassz egyet és csináld meg”.
körülbelül 11 hónapja
ó, via, nem is úgy gondoltam, hogy te írj itt ajánlás-listákat. akár egy üres bejegyzést:
“előszoba
mit csináltok ti?”
és mi írjuk
körülbelül 11 hónapja
Jó, de én is csinálok mindenfélét, szeretném megosztani.
De oké, örülök, hogy hasonlóra gondoltunk.
körülbelül 11 hónapja
Én is arra gondoltam, hogy jó lenne, ha leírnád Via, hogy pl mostt, ami következik, okt. 1-2. előszoba. És akor ki van adva, hogy ezt kell csinálni. Lehet, hogy én vagyok önállótlan, de azért valljuk be, szerintem aki nagyon önálló, annak megy egyedül is a rendszeres és szuper takarítás.
Tehát én nem azt kértem, hogy írd le Via, hogy pontosan mit is csináljak csak mindig figyelmeztess, hogy melyik időszak és zóna van soron. Vagy ez nagy kérés és nagy értetlenség?
körülbelül 11 hónapja
Köszi muzsi, jól jön még mindig. A gyerkőcök betegek voltak múlt héten, a kisebbik nem gyógyult meg, hanem még tegnap este kezdett el belázasodni is.
A fürdőszobai fugákat is rábízom, meg remélem a konyhán, előszobán is bemutatja majd
, így én a fürdővel kezdek holnap, ha elment. Szerencsére múlt héten bekattantam és nagy fürdőtakarítást rendeztem, úgyhogy csak kis utógondozásra lesz szükség. Ma meg az előszobában kell kicsit alkotnom valamit, hogy ugyebár az uriember tudjon hol takarítani. 
Holnap jön egy gőztisztítógép bemutatós pasi. A sütőmet rábízom, a karamel nekem sehogy nem jön fel.
A tegnapi táblafilc ötlet nagyon tetszik, szerezni kellene egyet mihamarabb.
körülbelül 11 hónapja
Igen, ez jó ötlet fincsimamitól, hogy egy kis ránkszólás jólesne, hogy hahó, ma kezdődik a 2. zóna. Aztán nyilván mindenki előveszi a papírkáját és megnézi, hogy nála mi a második. Nálunk van a nappali és a gyerekszoba. Fly Lady-nek nincs gyereke???
körülbelül 11 hónapja
fincsimami: persze, nem nagy kérés, de ha van egy naptárad, akkor látod, hogy az első hét van a hónapban, kinézed a kontrollmappádból, hogy azt melyik zónának nevezted ki, és ott mik a feladatok, stb. Ezt írtam le fenn a zónakialakításnál.
Ott a kontrollmappád, fogja a kezedet és vezet, csak bele kell nézni. Nem kell önállónak lenni, azért írunk le mindent, hogy legyen puska.
Az az igazság, hogy nem szeretném, ha a blog egy idő után tele lenne ilyen csonka bejegyzésekkel, hogy “október 1., csütörtök: küldetések napja, első zóna: előszoba”. Cikkeket, recepteket szeretnék írni, ahogy eddig. Elég annyi, ha egy ideig zónázunk közösen, amíg mindenki megosztja, hogy mit és hogyan takarít? Utána írhattok emlékeztetőket a naptárba. Úgyis ránéztek az esti rutin kapcsán, ha ott virít, hogy holnap X. zóna, akkor meg is volt az emlékeztető.
Doryy: egy felnőtt fia van.
körülbelül 11 hónapja
fincsimami, én beírtam a kontrollfüzetembe a zónákat, megnéztem a naptáram, és odaírtam erre a hónapra, mi hova esik. ha már rendesen üzemelni fog a kontroll mappa, akkor meg fogom jelölni, hol tartom. így csak végig kell menni a reggeli rutin, napközbeni feladatok, napi feladat, zónás oldalakon.
egy dolgon gondokodok még, vannak ilyenek, mint vasárnap bekészíteni a tornacuccot a gyereknek, hogy ezt hol tüntessem fel. jó lenne az esti rutinnál, de ugye nem minden nap kell. lehet, alul húzok egy vonalat, és lesz egy napspecifikus előkészítős rész. vagy mittomén
azt írtam, hogy kigondoltam keddre, hogy át kell nézni az egész hetet, és átírni, ha szükséges? én pl csütörtökön szoktam bevásárolni, de holnap nem lesz rá időm, így rádöbbentem még időben, hogy ma kell megtegyem. ezt be is írtam keddre. naszóval, mára lesz filcem, kezdődhet a pipálás, úgyhogy neki kell szépen látni a kontrollmappának.
körülbelül 11 hónapja
muzsi: igen, én is így gondoltam a naptárjelölést.
Esetleg ha akarsz, lehet külön oldal a napoknak. Pl. egy oldalon ott van, hogy
Hétfő, alatta: Lista a gyorstakarításhoz, alatta meg a napspecifikus dolgok.
Következő oldalon Kedd, Tervezés & Szervezés, alatta hely, és beírsz oda, amit szeretnél.
A szombathoz ötleteket is írhatsz, hogy milyen filmeket akarsz megnézni, vagy milyen programot ötöltél ki a családnak, meg ilyesmi.
Ha alakul, és minden hétfőn más valami van, ezeket is írhatod a táblafilccel a lapra, aztán majd letörlöd
körülbelül 11 hónapja
Jelentem, készen vagyok a kontroll mappával. Mindenhová mindent megpróbáltam összeszedni, hogy mikor mit és hogyan kell csinálni. Úgyhogy most már, hogy így összerendeztem, és leírtam, előttem van pontosan, így már egészen más a dolog
Nem olyan nagy feladatnak tűnik. Nem akartam felbolydulást okozni ( pirulós smily )
Úgyhogy szuper így.
Köszönjük Via, hogy ezt is megteszed és leírod nekünk, természetesen nem szeretném én sem,ha a blog eredeti arculata elveszne. Mert azért kezdtem el én is olvasni, nem FlyLady miatt.
Szóvan semmi gond, ura leszek a helyzetnek a kontroll mappával
körülbelül 11 hónapja
ma nekiültem és megcsináltam a suliban átadandó terveket, amit pontosan egy hónapja halogatok. Hű, de nagy kő pottyant le…
körülbelül 11 hónapja
fincsimami: Jól van, örülök, hogy így már látod a dolgokat!
A kontroll mappa meg ezért kontroll mappa, mert kontroll alatt tart – a lakást meg Téged is!
csigaház: idáig hallottam a kavicsot! Gratula!
körülbelül 11 hónapja
Kontrollmappáig még nem jutottam el, de fejben már osztom a zónázást. Több hét kéne egy hónapban
körülbelül 11 hónapja
Éppen tegnap gondoltam arra, hogy mi újság az “egyéb” bejegyzéseiddel, Via? Teljesen ránk pazarlod az idődet!:D Aminek persze mi örülünk, de azért gondolj magadra is! Nem kellene erre egy külön blog? Vagy az már sok?
körülbelül 11 hónapja
Lehet hogy én vagyok érdekesen bekötve,de nekem ez a zónázás dolog úgy jön le, hogy minden nap takarítunk (persze a hétvégéket nem számítva ), szóval az életünk abból áll, hogy minden nap takarítunk…Havonta függönyt mosunk, ablakot pucolunk, konyhaszekrényt törlünk….minden olyat,amit én eddig nagytakarítás alkalmával csináltam évente 2X….és ennek ellenére még senki sem mondta hogy koszos, kupis lakásba jött volna…
Hiába vagyok szűz (mármint a csillagjegyem:d ) ,de ez nekem már túl sok kontroll, túl sok kötöttség.
körülbelül 11 hónapja
kriszi: sok sikert a beosztáshoz!
Lehet több helyiség is egy zónában, pl. a kisebbek együtt. Mázlim van a picike lakással, én délelőtt listáztam a saját zónafeladataimat, és gyakorlatilag a legtöbb lista letudható egy-két óra alatt, szóval ez öt napra elosztva Hawaii lesz.
julcsi: talonban van egy recept, ma vagy holnap kirakom, aztán szeretnék visszatérni a rendes kerékvágásba – Things I Love Thursday, ajánlók, satöbbi, ahogy szoktam. Sajnos a program mellett nem volt még egyéb bejegyzések írására is időm. De igazság szerint ezzel a zónázással be is fejeztük az egész programot, mindent elmondtam, már csak Rajtatok múlik, hogy betartsátok. Még összeszedjük, hogy ki melyik zónában milyen feladatokat tűzött ki magának, onnantól az a feladat, hogy belenézzetek a kontrollmappába, és csináljátok, ami oda van írva. Ezért kár külön blog, a huszonpár bejegyzés meg szépen elfér itt is.
dortimcsi: Igen, minden nap takarítunk. 15 percet. Nekem nem annyiból áll a nap.
Ha jobban szereted az egésznapos takarítást, csináld azt. Egyébként ki mondta, hogy minden hónapban moss függönyt?
FlyLady mos függönyt, ha Te nem akarsz, nem írod rá a zónalistádra, és nem csinálod. Konyhaszekrénytörlés nálam = nedves vagy tisztítószeres ronggyal letörlöm kívül a mindenféle szplaccsokat az ajtókról. Nem kipakolom a tartalmát a konyhakőre és kisúrolom a polcokat. _AZT_CSINÁLSZ_AMIT_AKARSZ_. Erről beszélek több, mint 3 hete. Nincs senkinek pisztoly a halántékánál. Testreszabás, személyiséghez igazítás. Ha nem akarod, nem kell.
Az én zónalistámon rajta lesz az is, hogy kivízkőtlenítem a nyúl alomtálcáját a nappali szekciónál. Legyetek szívesek ezért nem nyulat venni, nem azért írom, mert kötelező. XD
körülbelül 11 hónapja
Sziasztok!
Ha belegondolok minden nap takarítottam, vagy pakolásztam valamit, csak eddig nem volt benne rendszer. Aminél már feltünt, hogy vmit kezdeni kell vele, azt megcsináltam, összepakoltam, kitakarítottam stb. Ez csak most hangzik kicsit riasztóan, hogy ” Minden nap takarítok “de, ha a szívünkre tesszük a kezünket minden háziasszony többé kevésbé ezt csinálja nap mint nap ( sőt még hétvégén is ), csak eddig nem tűnt fel. Ha most rendszerezzük a dolgot, lehetnek pihenős hétvégék és nyugodt délutánok!? Ez nagyon jól hangzik
körülbelül 11 hónapja
Szia Bizsu! Szerintem is jó ajánlat a szabad hétvégékért a napi pici takarítás.
körülbelül 11 hónapja
bevásárlás megvolt, van szép virágos mappám, és pipálós tollam.
sebaj.
az excell táblás bevásárlólista nagyon jó ötlet volt, már nem is emlékszem, ki írta, csoportosítottam a cuccokat (tejtermék, innivaló, zöldségféle, stb), így nem kellett százszor elolvasni, csak azt a párat, ahol épp voltam. és elmentettem, és legközelebb írok hozzá, és majd hazsnálom a jelölős módszert, előbb-utóbb rajta lesz minden, amit szoktunk általában venni.
ja és a párom azt mondta, hogy olyan jó most itthon lenni, érzi a változást. sajna inkább csak szóban támogat, nade megvan a maga baja…
cipőt nem vettem, helyette egy helyes papucsot, igyekeztem megbarátkozni az ittohn cipőben gondolattal, de nem ment
körülbelül 11 hónapja
Sziasztok,
egy ideje olvasgatom a programot és csak azért regisztráltam, hogy megköszönjem a munkádat.
Bár nem tervezem 100%-ban követni, de így is rengetek hasznos ötletet és tanácsot kaptam. Örülök, hogy megmutattad nekünk milyen szembeötlő változást lehet elérni 15, 5 vagy akár 2 perc alatt is. Számomra mindig a rend megtartása volt a nagy kihívás, de ezzel a módszerrel valószínűleg végre úrrá leszek rajta.
Azért nem tervezem követni, mert inkább az a típus vagyok, aki hetente egyszer szánna a takarításra 2 órát, mint naponta 30 percet, de az egyes zónákat majd hozzácsapom a heti takarításhoz. Közben polconként, fiókonként csinálom a lomtalanítást is. Napi kis takarítások viszont nem megerőltetőek (amikhez pl nem kell elővenni a porszívót vagy a felmosót), az inkább olyan számomra mint a hotspotozás.
Azt vettem észre, hogy rengeteg párperces holt időt lehet találni egy-egy napban, pl. tegnap futás után, ahelyett, hogy tébláboltam volna míg visszaáll a pulzusom inkább pikk-pakk elpakoltam a konyhában – persze a futáshoz hallgatott zenének komoly húzórejeje volt, szerencse, hogy nem kapcsoltam ki még a lépcsőházban
De ha valaki néz tv-t pl. egy-egy reklámszünet alatt is lehet hotspotozni. vagy amíg fő a kávé, forr a teavíz, amíg bemelegszik a sütő, stb, stb.
körülbelül 11 hónapja
Na, én végeztem a mai 15 perccel. Végül 30 lett, de csak azért mert nem akartam a rongyokat, meg a felmosót koszosan ledobni a sarokba, így inkább kiöblögettem:) De amiket leírtam reggel(kivéve a porszívót) benne volt a 15 percben:D, holnap jöhet a nagyon utálatos cipősszekrény, amit szintén tervezek majd kidobni, csak még apát kell meggyőzni, mert ajándékba kaptuk, de állandóan szétesik és olyan ronda:(
Ja! És eddig halogattam a szomszédasszonyomnak egy zippzár-bevarrást, azt most délelőtt megejtettem! (igaz rögtön kaptam helyette másikat:D)
Via! Én is várom már, hogy más téma is legyen;) igaz én a fly lady-re “jöttem”, de visszaolvasgattam, és tetszik az egész blog;) pl a sajtószemle:) a glamour, meg a joy nem az én világom, de az éva magazinra kíváncsi lettem:D No meg a többi is tetszik, úgyhogy bizti maradok:)
körülbelül 11 hónapja
szia ismét, hát nem sok témához tartozó kommentet írok, de azt tudod-e, hogy a bejegyzéseid végén a “küldd el nekik az oldalam linkjét” link nem működik? néztem pár helyen, de úgy tűnik, konzekvensen mindenhol rossz.
amúgy hajrá csajok.
körülbelül 11 hónapja
Szia mici!
Én a mikrózás, vízforralóra várás holtidejében is szoktam konyhát rámolni.
Örülök, hogy találtál hasznos dolgokat.
muzsi: ne erőltesd a cipőt, ha nem megy.
primakati: sajtószemle nem hiszem, hogy lesz már olyan részletesen, mint eddig volt, jó sok idő volt átnyálazni egy-egy újságot, meg szokszor le is maradtam velük, de valamilyen formában lehet, hogy visszahozom. Lehet, hogy Best of szinten megemlítem a havi legjobb cikkeket, amik a legjobban tetszettek, ehhez mit szólsz?
arwen: juj, köszi, hogy szóltál. Frissítettem a WordPresst, és régen a külön oldalakhoz levő linkekben benne volt a dátum is, az újban úgy látszik, nincsen… Megyek, átírom az összeset. Köszönöm!
körülbelül 11 hónapja
Sziasztok,
én az ötletek egy részét nem tudom hasznosítani, mivel egyetemre járok (tényleg bejárok
), de am nagyon tetszik, az a 15 perc. Tökéletes nem csak házimunkához, hanem tanuláshoz is (: sokkal könnyebben összeraktam így egy előadást, mint hogy “jajj utánaolvasni, aztán rendszerezni, begépelni, órákig tart, kinek van ehhez kedve”. Örülök, hogy “magyarítottál”, Via és köszönöm! (:
körülbelül 11 hónapja
Gondoltam, hogy elég sok idő lehetett, mert tényleg elég részletes volt!:)
A havi legjobb cikkek is jó ötlet! És az osztályozást ne hagyd ki jó?:)
körülbelül 11 hónapja
Judit: Szívesen! Nekem is jól jött volna ez az egész még az egyetem kaotikus időszakában.
primakati: Oké! Mostanában egyébként a fejemben a Joy rendre kettest kapott, az Éva 4/5-öt, az InStyle 5-öt, a Glamour pedig 3/4-et. Valahogy a Glamour tavaly október óta nem bírja túlszárnyalni magát, pedig épp most merültem el a brit októberiben, és valami döbbenetesen jó megint, tehát lenne honnan meríteni.
körülbelül 11 hónapja
Sziasztok! Muzsi a bevsárlólistára én is írtam ilyesmi ötletet. Valamint egy észrevétel. Nagyon kiváncsi ember vagyok, s nehezen tanulok. Van valami olyan a blogodban, ami rendre becsukogatja a böngészőt, s én meg mindig rkattintok.
Már vagy legalább ötször megtörtént. Via! Bocsi az OFF-ért
Az estit is kicsit erőltetem, ugyanez lesz. Az a baj, hogy mindig későn látok/látnák neki, amikor már fáradt vagyok. Előrébb fogom hozni.
Meg a gyerekpelenkázáskor amúgy is mindig le kellene húznom. Nagyágyon bírkózunk ilyenkor a lurkóval…
Egy ötlet a zónázáshoz. Nem saját, a neten láttam, hogy valaki a kontrollmappájába lerajzolta a ház alaprajzát, s úgy jelölte be a zónákat. Talán a vizuálisabb típusú emberkéknek ez a segítségére lehet. Akinek kicsi az előszobája, az hozzácsaphat akár csak egy fél szobát is. Vannak úgyis a legtöbbünknek többfunkciós helyiségei. Pl. dolgozósarok.
Egyébként én sem szertartásosan végzem. Az esti rutin elég döcögős, még mindig. A reggelit viszont már becsukott szemmel is el tudnám végezni. Ma elkezdtem alkudozni, hogy majd csak a kávézás után… A lábam, meg a kezem viszont elindult, s tette a dolgát. Tiszta skizo érzés. Akárha agymosáson estem volna át.
Cipőt a múltkor kipróbáltam. De egy kicsit régebbi darab került a kezembe, ami ki volt mosva. Igen ám, de jó pár kilóval ezelőtti példány, s bizony szorított. A pluszsúlytól szélesebb lett a lábfejem.
Nekem is a szintentartás a legnagyobb gondom. Ez a program sokat segített ebben.
A magazinok közül nekem is csak az Éva a stílusom. Nemrég találkoztam csak vele, a tesőm révén. De nagyon korrekt.
körülbelül 11 hónapja
A döcögés is jobb, mint az egy helyben állás. Én is sokszor lemaradok ezzel-azzal, de elég rövid időn belül marha jó állapotba hozható a lakás még ilyenkor is.
Ha nem megy a cipőzés, ne erőltesd. Most rajtam is csak vastag zokni van, mert az utcára most, hogy hűvösebb lett, újra zárt cipőt hordok, és minden tavasszal meg ősszel újra kell ismertetnem a lábammal, feltöri a sarkamat, szóval erre én most nem húzok semmilyen cipőt.
körülbelül 11 hónapja
skippo, az esti rutin nekem is nehezen megy, én délelőtt lendülős, délután üldögéleős fajta vagyok, 6-ra nekem már végem. tegnap meg ugye sikerült 4-kor kelni, hát simán megbeszéltem magammal, hogy 0 esti rutin! azt gondoltam ki, hogy felosztom az esti rutint 2 részre, amit meg lehet csinálni a gyerekek jelenlétében, az megy a fektetés előttre, a többi utánra, húzok egy vonalat, mert fektetés után már úgy érzem magam, mint akin átment a vonat. pl. a ruhák kikészítése mindenképp előtte való feladat, hiszen a lányokét is ki kell készíteni. ma szerintem a reggeli rutin esélytelen, a középső itthon marad, 10-re viszem pestre egy felmérésre, örülök, ha mindenki elkészül addigra. namertpersze nincs összekészítve se a ruha, se a cucc
a párom meg jófej nagyon, mivel tegnapra nagyon sok dolog jutott, (máshogy nem fért volna bele), így iszonyat kupi keletkezett, őt megkértem, hogy pakoljon el, mert ha megint így marad, akkor ugye csak begyűrűzik, ahelyett, hogy jobb lenne, és szépen rendbe tette a konyhát. a mosogatófényesítés még nem az erőssége, a kézzel mosogatandókat mindig otthagyja.
körülbelül 11 hónapja
Szia, kedves Via!
. Azonban mostanáig vártam az alkalomra, hogy oda is adjam, mert semmiképp nem szerettem volna megbántani a gesztusommal. S lám csak, szerencsés volt a fogadtatás!
Örülök, hogy Lánykám elkezdte a napi rendszerességű tenni-venni valókat, bár ez eddig sem volt probléma, csak nem ezzel a módszerrel.
Egy kicsit hosszú és talán komolykodó levelet írok most Neked…
Tavaly óta időnként nézegetem a blogodat és ezúton szeretnék gratulálni hozzá. Amint látom, Te lettél a “magyarító” Flylady, s ez nagyon jó, nekem tetszik!
Amiért most szólok hozzá a témához, az az , hogy -meglepetésemre- két napja megláttam drága kicsi Lányom, Vippa nevét a hsz-ekben. Mondanom sem kell, hatalmas örömömre. Bevallom, már legalább fél éve kinyomtattam a Flylady-ről szóló összefoglalásodat, mikor még nem is indítottad útjára a mostani programot. Azzal a -most már nem titkolt- szándékkal, hogy ennek az útmutatásai alapján képletesen besegítsek lánycsemetém lakásrendezkedő és -fenntartó projektjébe
Mivel én születetten “BO” típusú anyuka vagyok, két tüneményes, de SHE gyermekkel, képzelheted, az évek során mit éltünk át mindkét csoportban! Szerintük én rend-és tisztaságmániás vagyok, ami nem bigott módon, de mérsékelten igaz, ugyanakkor az enyéimnek ennek a megőrzése nem volt az erősségük…De majd mostantól! Már megtapasztaltam, hogy a mosogatófényesítés, a rendszerezés, a sika-mika utáni állapot milyen megelégedettséggel tölti el őket. S ez csak fokozódni fog.
Úgy látom, itt nagyon jó ötleteket is adtok egymásnak, s szerintem mindenki elégedett lesz magával. Több évtizedes tapasztalataim alapján sajnos, azt nem írhatom, hogy a végére, mert a takarítás, a rendszerezés az idők során mindig átértékelődik, s egy soha be nem fejezhető és örökké megújuló folyamat. Viszont ezzel a módszerrel nem egy görcsösen, megszállottan végbemenő történésről van szó. Könnyű tartani, személyre szabott lehet. Néha a pokolba kívánja az ember az egészet, azonban vannak muszáj- dolgok, amiket nem lehet el- ill. kihagyni. A rendszeres, napi szinten végzett apróbb feladatok azt eredményezik, hogy kedvet csinálnak, s előbb-utóbb azonosulnak az emberrel. Ez éppen olyan, mint hogy azt sem vesszük észre, hogy van kezünk, lábunk, fejünk, csak amikor fáj valamelyik. A piszok és a rendetlenség is “fájnak”! Akik itt és most részt vesznek ennek a flyladys programnak a megvalósításban, nekik már igen! Ők már tudják azt, milyen érzés az ellenkezője, mert elkezdték, és van eredménye, van sikerélményük.
Kedves Via! Bár nem ismerlek sem személyesen, sem sehogy, de az írásaid alapján úgy ítélem meg, Te az életkorod ellenére igen éretten, ugyanakkor azért fiatalosan, haladó, de nem szélsőséges módon gondolkozol. A magam részéről nagyra értékelem, hogy egy igen hasznos dologgal lepted meg sorstársaidat, többek között engem és a Lánykámat is. Csak megköszönni tudom az ötletedet és a fáradozásodat mások közérzetének a javításában, s már látom, főleg, hogy olvasom is, mennyire megváltozott mindenkinek az élete…:)
Még egyszer gratula neked az alaposan átgondolt témáért és sok sikert másban is!
Az utolsó zárójeles: amit már meg sem merem kockáztatni, hogy megkérdezzem: várhatóan egy újabb, magyar Martha Stewart is bújkál benned?
)
körülbelül 11 hónapja
Szia Zenobi! Köszönöm szépen, mindent, amit írtál, nagyon boldoggá tettél vele.
Örülök, hogy segíthettem!
Sajna tőke nélkül nincs birodalomépítés. (Egyébként meg ő egyszemélyben gyakorlatilag már csak a brand, a stílust alakította ki, de több tucat alkalmazottja van, akik kitalálják a recepteket és a kreatív ötleteket.)
De ha valaki megkeres egy üzleti ajánlattal, nem fogok nemet mondani.
Martha Stewart feladata nem állna távol tőlem, de neki ott volt a háttérben egy elég tehetős család, ami azért segített elindítani a business-t.
Egyelőre megelégszem a blogolással, meg azért nagyon szeretem a szakmámat, egészen másfajta kreativitást igényel, mint bármi, amit valaha csináltam.