11. nap

2009. szeptember 17., írta: Via

sinklogo20Nagyjából már kialakult a napi rutin – még lesz egy-két dolog, amit hozzáveszünk, de a főbb lépések már rajta vannak. Most jön egy olyan lépés, aminél tényleg érvényes, hogy kis adagokban haladunk, ez pedig a szortírozás. Nem fogom megmondani, hogy mit szortírozz, mert nem látok a lakásodba. Lehet, hogy éppenséggel az egyetemi papírjaidra fér rá egy kis írtás, mert húsz éve diplomáztál, és soha nem fog kelleni már az a kupacnyi jegyzet. Az is lehet, hogy notórius zoknihalmozó vagy, és jó pár lyukas darab foglalja a helyet a fiókodban. Esetleg gyűjtöd a magazinokat, miközben egyiket sem olvasod. És az is előfordulhat, hogy csak egy nagy halom vegyes “valami” foglalja a helyet az egyik titkos szobád közepén (amire rázárod az ajtót, ha vendégek jönnek). Nagyon sok féle lehetősége van a lomnak felhalmozódni. A módszer menetéről nem szeretnék többet írni, mert csak ismételném magam. Ebben a bejegyzésemben általánosan írtam a lomtalanításról, ez jó kiindulópont lehet. Írtam egy külön cikket a papírszortírozásról is, a magazinokról, piperecuccokról, és még egyet a fürdőszobáról. Ezeket olvasd át, aztán állítsd be 15 percre az időzítődet, fogj egy szemeteszsákot vagy kukát, és ess neki a kiszemelt kupacodnak. A hozzászólások között írd meg, hogy mi nem úszta meg a rendrakást! :)

Ha menet közben belefutsz valami fontos iratba (anyakönyv, lakás tulajdoni lap, stb.), akkor csapd a kontrollfüzeted hátuljába, ott gyűljön!

A mai tennivalók:

Reggel

  • Felkelés után öltözz fel és szedd rendbe magad.
  • Ágyazz be és tegyél rendet az ágy körül.
  • A fürdőszobában végezd el a Turbó Törlést.
  • 2 percig (nem 2 perc alatt!) rakj rendet egy kritikus területen.
  • Nézz rá a naptárra.
  • Reggelizz valami finomat; vedd be a vitaminjaidat, ha szedsz ilyesmit.
  • A nap folyamán igyál meg 8 pohár (összesen két liter) vizet (ne cukros üdítőt!).
  • Valamikor a nap folyamán, amikor ráérsz, 15 percig szortírozz.

Este

  • Fényesítsd ki a mosogatódat.
  • 2 percig (nem 2 perc alatt!) rakj rendet egy kritikus területen.
  • Nézd meg a naptáron a másnapi teendődet.
  • Készítsd ki a ruhádat másnapra.
  • Készítsd ki a holmidat a Launch Padre.
  • Írd be a kontrollfüzetedbe a 15 perc szortírozást!

[Kérlek, ne másold át az írásomat más blogokba, fórumokba, honlapokra! Nagyon sok munkám van benne, és nem szeretném, ha máshol is visszaköszönnének az írásaim. Ha tetszik a bejegyzés, és szeretnéd megosztani másokkal, küldd el nekik az oldalam linkjét! Köszönöm! ]

Nyomtasd ki, oszd meg, mentsd el


  • Digg
  • del.icio.us
  • Google
  • Print this article!
  • Technorati
  • TwitThis
  • blogtercimlap
  • Live
  • E-mail this story to a friend!
  • Facebook

Címkék:

Tetszett a bejegyzés? Olvass hasonlókat!

39 válasz érkezett erre: “11. nap”

  1. fincsimami írta:

    Jó reggelt Mindenkinek!
    Nálunk az Otthon, Szép Lak, Lakáskultúra halmozódik. Már irattartó papucsokban van a gardrobban, de már régóta tervezem, hogy rendszerezem valahogyan. Nincsen meg minden szám, de elég sok van összességében. Az a baj, hogy elkezdem kiválogatni, meglátok valami szépet, elolvasom, átnézegetem, és el is ment a rászánt idő :D
    Ami nálunk nagyon nagy gondot okoz és helyet foglal, az a gyerekruha. Egyikre már kisi, másikra még nagy….ezt dobozokban próbálom ideiglenesen rendszerezni, tárolni a gardrobban…több kevesebb sikerrel. De majd most :D

  2. primakati írta:

    Jó reggelt!:)
    Nálunk is a gyerekruha nagy mumus. Én épp nemrég vittem egy nagy adagot az egyik ismerősömnek, de itt van még egy másik a szekrényben (3 zsák) amit csak akkor “szabad” vinnem amikor megvan a bébi, mert babonás az anyuka:) Szóval szmarad.
    Viszont nekem minden szekrényre ráfér a szortírozás:( (igaz a könyvesszekrény megvan:D, úgyhogy előrébb vagyok;) (meg a konyhában a teás-kávés-fűszeres, a múltkor átrendeződött.

  3. szilda írta:

    Na ha engem valaki egy kicsit is ismer, azonnal rájön, hogy ha valami nálam halmozódik, és betegesen, azok a tollak, és a füzetek….papírok, papírnemű….ma az egyik ilyen helyet szemeltem ki magamnak szortírozásra.
    Persze a ruhákkal is van még mit küzdeni, meg alapvetően mindennel…de ma a legkényesebbel kezdek.
    Magazint már nem veszek, mert úgy se tudom kidobni..és úgyis csak akkor nézek bele, amikor épp ki akarom dobni, vagy rendet akarok tenni köztük. Meg ami remek, hogy a net is tele van bármivel, amit szívesen nézegetek, ha kell egy szabásminta kinyomtatom, stb…
    DE azért lesz mit kidobálnom ma:)

  4. debcsillu írta:

    Jóreggelt!

    nálam is elsősorban a ruhák halmozódnak, van két olyan szekrény, amiben mr több éve a bezacskózott ruhák állnak, félévente 1x kinyitom és megemlítem uramnak, hogy el kéne vinni hogy legyen hely a következő bezacskózandó ruháknak…hogy tudjak újakat venni :P , de kábé ennyi történik periodikusan félévente és csak állnak a zsákok, nekem meg nincs helyem :(

    Szóval ez lesz az egyik megszüntetendő lomkupas, a másik meg a számítógépasztal környéke…no meg a másfélévesem játékai között is válogatnom kéne, nem látszik tőlük a gyerekszoba padlója :D

    A fürdőszobai dolgokról ne is ejtsünk szót… :D

    Szép dolgos napot mindenkinek!!!

  5. szilda írta:

    Csillám ugye ezt nem mindet ma akarod megcsinálni….válasz ki egyet.. pl fürdő, mert az tök látványos, és gyorsan meg is van:)
    ha a szanálnivalót csak el kell vinni, akkor uram egyszer megáll a ház előtt, és berakjuk a kocsiba, és visszük a Bicskei karitaszba, mert szeretettel várják, és jó helyyre kerülnek.

  6. sajatdesign írta:

    Jó reggelt,lányok!
    Én ezekkel a holmikkal nem sokat vesződöm,kiválogatom,lefényképezem és felteszem a netre eladni.Ez ugyan kis időráfordítás,de ha egész nap ezzel foglalkozom,akkor is megéri,hiszen több tízezer Ft mellékest lehet így összeszedni egy nap ráfordítással.Abból meg lehet újat venni,ha kell éppen.Vagy el lehet menni kettesben vacsorázni..vagy moziba,úgyis jön a moziünnep..
    Szerintem érdemes kicsit dolgozni vele,és közben klassz kapcsolatok tudnak születni:)

  7. Via írta:

    Mi egy teljesen új, működő monitort kerülgettünk hónapokig amiatt, mert nem jelentkezett rá senki, hogy megvegye. Végül majdnem féláron sikerült elpasszolni, de inkább legyen gyakorlatilag 20 ezrem, mint elméletben 35. Meg a hely is felszabadult. :) Én azért nem bírom, ha ilyen eladósdi van, mert akkor még addig őrizgetnem kell, amíg meg nem veszi és el nem viszi valaki. Szeretem azt az érzést, hogy ha eldöntöm valamiről, hogy nem kell, akkor azonnal húzzon onnan, és ne is lássam többet! :D Értékes cuccot mondjuk nem dobok ki értelemszerűen, de a ruháimmal nem szórakoztam. Ment zsákba, anyuék kocsival elvitték a Máltaihoz – előtte anyu átnézte, kell-e belőle neki valami, aztán kész. A magazinok, jegyzetek, füzetek mentek a papírgyűjtőbe. Könyvek antikváriumba – néha még adtak is érte pár ezer forintot, de sokszor volt, hogy mondták, hogy ezért a kupacért nem adnak, én meg közöltem, hogy fizetek, csak ne kelljen hazavinnem. :D

  8. szilda írta:

    Via ezzel a döntés után tűnjön innen dologgalt udok én is azonosulni a leginkább..

  9. kriszi írta:

    Napok óta csinálom ezt a 15 perces pakolást :)
    tekintve, mi háromnegyed éve 2x költöztünk 2 hónap alatt, az elsőnél a cucciank 3 fele mentek, van, ami most is rejtély, hol van (pl. a pelenkakuka, amibe beelraktam egy csomó tisztítószert…) Ja, és hát ugye előző lakásban majd midne bútor beépített volt, na most ehhez képest dobozvárosban élünk, a cca 6 ezer könyvünkkel, plusz azzal 2-3 ezerrel, ami meg eladásra van, mint könyvkiadó. Isteni :)
    De az elmúlt napokban a dobozok feldolgozása során előkerült a rég keresett tb kártya (5-ből 4 nálam volt, az 5. szublimált), egy szerződés és egyéb fontos dolgok. na meg pár zacskó papírszemét, vajh mért voltak 2004-es számláink bedobozolva?

  10. Doryy írta:

    Kész is vagyok. A kiszemelt áldozat a gyerekszobai ágyak ágyneműtartói voltak. Tele kinőtt + télre váró ruhákkal + belenövésre váró ruhákkal. Kész, eltűntek. Persze nem a kukába, csak bezsákolva, pincébe. A téliek télen visszajönnek, a belenövésre várók várnak a sorukra, a kinőttek pedig …na igen, azok is várnak egy kicsit, mert éppen eladni készülök őket.
    Minden nap így néznek ki az ágyak becsukva, tehát ránézésre másnak nem tűnik fel, hogy bent micsoda változás történt. Nekem viszont nagyon jó, hogy végre tényleg a saját funkcióját láthatja el az ágyneműtartó. Mármint kettő van és az egyiknek a felébe tudtam csak pakolni eddig. Most viszont beleférnek a díszpárnák is, amiket este nem használunk és a plédek is. Köszi Via, hogy rávettél a felszámolásra. :)

  11. Bizsu írta:

    Szia Mindenkinek!
    Én már szerencsére túlvagyok a játékok kiszortírozásán. Kerék nélküli kisautók, túlhaladott játékok, hiányos puzzle-k végre kidobálva, használhatók továbbadva. A következő a cipősszekrény lesz. Nyárik mennek ( az iskolába váltócipőnek ) az őszi, téli lábbelik elfoglalják helyüket, és persze itt is szortírozás, hogy mit nőttek ki már a gyerkőcök. 11.napon felbuzdulva ennek is hamar nekiesek és élvezem az utána járó kávészünetet:)

  12. Agi írta:

    Nálam a női magazinok a gyenge pontom,halmozom őket!
    Lassan neki is fogok esni…:)

  13. ezkriszti írta:

    Jöhet az én kisregényem? Mióta találkoztam Via blogjával, 2 hete, azóta csináltam már én is ilyen rövid lomtalanításokat. Visszaszámlálóm még nincs, de dolgozom az ügyön. :-)
    Nagy ház, nagy alagsor, nagy tetőtér, kert, 1 fő 3,5 éves, 2 fő nem annyira szorgalmas szülő és sok-sok lomtalanítani való. Ezt csak azért írom, hogy a kis lakásosok tudják annak is vannak bőven előnyei. Mivel már többször csináltam ezeket a “15 perceseket” jó eredménnyel, gondoltam esetleg kihagyom a mai napot. Aztán szerencsére legyőztem lustábbik énemet, és rövid hezitálás után, hogy minek is álljak neki, a nappaliban levő beépített szekrény egyik polcát választottam, ami gyakorlatilag kamra. Találtam érdekes dolgokat. :-) Aztán a sikeren felbuzdulva nekiálltam még egy polcnak. Aztán úgy kellett figyelmeztetnem magam, hogy a napi penzum bőven megvan, ideje abbahagyni, nehogy kiégjek! Elvileg ez se látványos. Becsukott ajtóval a kutya nem veszi észre a különbséget. De jó hogy megvan. Köszi Via! Meg kedves “csoport” társak, hogy megértően olvastok. :-)

  14. szilda írta:

    Sziasztok!
    Én is megvagyok mára:), egy van egy olyan bútorunk, aminek a teteje csempékkel van kirakva(virágot tartok rajta) alatta egypici fiók, a keratív énem kései vannak ott, alatta meg 2 kihúzható kosárka, legvégül meg egy polc az alján, mindez 80sm magas. Ez a 80 cm tele volt papírokkal, meg mindennel. most a kosárból nem lóg ki semmi, rend a fiókba, a legalsó polcon, virágok alatt letöröltem, szép lett, és több lett a szemét, mint amennyi visszakerült. REMEK!!!! Alatta, és körülötte is kisöpörtem, majd még egy nagytakarításnál kell a porszívó, de az már nem fért bele az amúgy is túllépet időkeretembe. Alakul a lakás:D
    A nap jóhíre, hogy MEGTALÁLTAM A KÉTHETE GYERMEK ÁLTAL ELTŰNTETETT PÉNZZEL ÉS IRATOKKAL TELI PÉNZTÁRCÁMAT!!!! Egy ruháskosár alján….ne kérdezzétek miért tette oda… és azt sem, hogy miért nem mondta meg hogy odatette:) a lényeg, hogy MEGVANNNNNNN!!!

  15. debcsillu írta:

    Szilda, Te nem is söpörtél a bútor alatt… :D

    És duzzogni fogok, mert ez már a harmadik hsz-em és Via még nem is köszöntött :(:D

    Én a fürdőt lomtalanítom most délután, lesz mit kidobálni, asszem…csak a fiam ne köhögne fel 5percenként…

  16. Via írta:

    Csillu, ne haragudj, már nem bírom követni, hogy ki mikor csatlakozott, szerencsére annyian vagytok. :) Jobbulást a kisfiadnak!

    Szilda: Gratu a pénztárcataláláshoz! De egyszerre mindig csak egy adagot vegyél ki, azt szortírozd, aztán vissza. Nem úgy rakunk rendet, hogy előbb nagyobb kupit csinálunk. :)

    Nálunk zokniszortírozás lesz nemsokára, a kedves minden este közli, hogy “ez egy sz*r zokni”, aztán bedobja a szennyesbe. Tegnap megkérdeztem, hogy ha ilyen sz*r, akkor miért mosom állandóan? Legközelebb landoljon egy zacskóban vagy a kukában. :)

  17. kriszi írta:

    Via, ez a pasik zoknikhoz való hozzáállása, nekem a fiaim is képesek a lyukasat is szennyesbe tenni. És csodálkozni, mikor tisztán felveszim. Grrr….

  18. fincsimami írta:

    Sikerült a gyerekszobát rendbe tenni. Nagyon sok doboz és rekesz van, ezekbe téma szerint csoportosíottam a játékokat. Babák, orvosos, plüssök, pónik és egyéb lovak, be nem csoportosítható játékok :D
    A könyveket is szépen rendbe tettem a polcon, máshová tettem az újságokat. Új ágytakarót tettem fel, a szőnyeg megy a mosásba. Kicsit több volt, mint 15 perc, de nagyon szép rend lett. Kidobni semmit nem kellett, mert 9 hónapja költöztünk, akkor szanáltam rengeteget.

  19. debcsillu írta:

    Via, dehogy haragszom, csak vicc volt :D

    Én se tudnék mindenkit követni…zajos sikered lett hirtelen :)

  20. Via írta:

    Kriszi: ez a zokni kardinális pont úgy látszik mindenhol :D

    fincsimami: a költözés ilyen szempontból sokat segít, a szemetet az ember nyilván nem akarja elcipeltetni a drága pakolóemberekkel. :D Esetleg még fel is címkézheted a rekeszeket, ha van hely, azt hallottam, hogy a gyerkőcöknek is segít, ha oda van írva, hogy PLÜSS, és akkor nem rakja bele a babákat, vagy hasonló.

    csillu: Hát igen, de nem bánom. :) Mondjuk most hipersebességgel be kell fejeznem egy határidős munkámat, és meg kéne írnom a holnapi bejegyzést, plusz 3 másikat, mert hétfőig elutazom, és időzítenem kell az írásokat. :D

  21. fincsimami írta:

    Az ágyneműtartók nekünk is tele vannak. De szívem szerint így ahogy van mindent kidobnék onnan. Amit háromnegyed éve nem használtunk ( volt már tél, tavasz, nyár ), azt szerintem nem is fogjuk soha.

  22. fincsimami írta:

    Via: nálunk még csak 3 éves a legnagyobb, de ő olyan szinten rabja a szokásoknak, hogy minden nap mindig minden ugyanúgy kell, hogy legyen. Ha este alszik a Micimacis párnával, akkor nem takarhatom be a királylányos takaróval, mert az nem úgy pár. Ha a ceruzákat gyorsan a tartóba dobom, akkor szól, hogy nem jó, mert nem néz mindegyik ugyanabba az irányba. Kis Monk :D

  23. Via írta:

    Ez tündéri. :D Monkot imádom. Nálunk is van, mikor Ádám elrendezgeti a villákat, akkor én is mindig megkérdezem, hogy “monkulsz?” :D

    Nekem 2 szett ágyneműm (2 lepedővel) van, azokat váltom, plusz a vendégágyra egy dupla. 52 négyzetméteren nem lehet luxuskodni több szettel. :) Az ágyunk alatt nincs is ágyneműtartó, de más sem, az Áfonya elbújós birodalma.

    Törölközőkből is kidobtam egy csomó, évek során ajándékba kapott “szép színű, de vizet nem szív” példányt. Nászajándékba kaptunk 8 darabot, azokkal leváltottam a régieket. Így is több van, mint elég, de láttátok a múltkor a rendrakós fotómon. :)

  24. zaziebaba írta:

    OFF: Via, nem lehetne kicsit korábbra időzíteni a posztokat, mondjuk 6:00-ra? Csak mert én akkor kelek, és 7:15-kor már indulok, ezért sokszor nincs időm megnézni reggel a dolgokat, és az szörnyűség :) ON: megyek szortírozni :)

  25. Via írta:

    Most hajnali 4-re vannak, de akkor berakom hajnali 3-ra. Nem tudom, mi a wordpress belső órája, de amikor hatra időzítettem, hétkor még nem volt sehol…

  26. zaziebaba írta:

    De jó, köszi! :) Megvolt a szortírozás, csak azért tartott 15 percnél tovább, mert a kiszemelt szekrényben találtam egy borítéknyi fényképet, és beraktam őket albumba. Meglepő, milyen hosszú a 15 perc, már kész voltam a háromból az első fiókkal és azt gondoltam, mindjárt vége, erre még volt 9 perc. Holnap a szakácskönyves polc következik, mondjuk az nem lesz kész egy nap alatt, mert van rajta egy csomó régi Magyar Konyha, azokból ki akarom vagdosni az érdekes recepteket, és az azért sok idő. De végülis nem sietek sehová :)

  27. Via írta:

    Amikor 5 évfolyamnyi Nők Lapját néztem át, akkor is naponta 2-3 lapszámot csináltam meg, aztán szép lassan elfogytak. :) Komolyan annyi újság volt, hogy már fontolgattam, hova teszek még könyvespolcot… Két évvel később az akkor kiürült hely fele megvan még. :) Nem sietek telepakolni.

  28. Maczy írta:

    Hát én ma folyamatosan konyhát pakoltam, mert amint rendet raktam, szétpakoltam valami konyhai művelethez (kiskuglófok), akkor ugye a keletkezett dolgokat elintézni, aztán a lány nekiállt mosogatni, ez azzal jár, hogy miután megunta, a fél konyhát felmosom, a széket, amin állt, kirakom száradni, és ismét rendet rakok a mosogató környékén, aztán volt még egy kis szétpakolás főzéshez, és most már végre mindenki megvacsorázott, még azt elintézem, mosogatósika, és remélhetőleg nem lesz több konyha mára, mert már nagyon unom :) úgyhogy amit esetleg be lehet tudni ilyen 15 perces szortírozásnak, az a teli ruháskosár tartalmának hajtogatása volt, és tényleg pikk-pakk megvolt :) Holnap ha esetleg itthon leszünk egybefüggően 15 percet, akkor vagy gyerekruhák, vagy kamraszekrény sütős polca a kiszemelt áldozat.

  29. szilda írta:

    Szia Via! Nem csináltam nagy kupit!!! A lomtalanításnál egyet tettem csak rendbe, a kosár csak a pénztárca
    keresés végett lett kipakolva, és vissza is gyűrtem szigorúan mindent. Majd máskor jön a kosár ideje. Amit elkezdtem befejeztem, és csak a szép haladás maradt utána. Csilla a megmondatója, mert be kell valljam, tényleg ő söpört ki alatta:D

  30. Via írta:

    Szilda, ne haragudj, félreértettem azt, hogy “több lett a szemét, mint ami visszakerült”. Úgy értettem, hogy nagyobb lett a kupi, mint előtte. Bocsáss meg!

    Maczy: azért pihenj is! :)

  31. Skippo írta:

    Sziasztok! Ma elmarad a kisregény, nem akarok itt nyifákolni. De a mai napom egy nagybetűs KUDARC volt. Ízelítőül csak annyi, hogy a kapkodásomnak köszönhetően eltörtem a frissen beújított utazóágyat, mert meg akartam nézni, hogy épen jött-e meg. ÁÁÁ!!! A szortírozás után maradt csatateret is holnap fogom elsimítani. Fú, amúgy én is sajnálok egy csomó mindent kidobnmi, mert csak pénzt adtam érte, s szeretném egy részét visszakapni. (Azt a lakásra fordítni.) Kupacolódik két doboznyi, ami arra vár, hogy eladódjék végre! :) Ráadásul igyekszik levenni a lábamról valami csúfság, ami kb. két hete kerülget. Vitaminnal írtom, de makacs jószág. :( Hú, holnap rendezem soraimat. Ma már csak azt próbálom – végre valahára – ki, hogy időben lefekszem. Nálam már ez fél siker lenne, ha csak ezt az egyet sikerülne betartani!

  32. szilda írta:

    Kész a mai projekt is. Minden készen áll a holnapi nap fogadására. Reggel úszás, aztán jövök haza reggeli intéznivalókat megcsinálni, majd futok a piacra. Kíváncsan várom a holnapi bővülés témáját is. Ma már körbe lehetett söpörni az asztalt:)

  33. erka írta:

    Nekem ez a pont négy hónapja nem megy, pedig igencsak kardinális.. Mániákus gyűjtögető vagyok, mert valakitől kaptam, meg valamire csak jó lesz… Most nem is próbálkozom igazán, mert költözés előtt állunk (saját magunk csináljuk, nemfizetős költöztető cég, így egyszerűbb mindent dobozolni, és nem most átválogatni a cuccost…), de ha ezen túlesünk, a legfontosabbakon kívül ki se pakolok semmit- csak naponta egy-két doboznyit haladva szétválogatom a holminkat. (Ami nem kevés- gyakorlatilag két harmincas holmija kamaszkortól+ 1 adag szülői + 1 adag nagyszülői örökség.. + a két gyerek cucca, s míg meg nem lesz/ le nem mondunk a harmadikról, addig csak gyűlni fog.. )

    Skippo, biztosan eltört? Az egyik oldalmerevítő csuklik mindig össze vagy más a gond? (azért kérdem, mert első összeszerelésre mi is azt hittük, h. eltörtük; hiába rántottuk fel az oldalrudakat, az egyik mindig összeesett, aztán rájöttünk, csak úgy lehet az ágy oldalait kinyitni, ha az alját még csúcsosan félig összecsukva hagyjuk, s azt csak a végén nyomjuk le.. Hátha nálatok is ennyi csak a hiba..)

  34. Via írta:

    erka, Flylady nagyon jó költözéses stratégiát írt a könyvében. Hátha még annyira az elején vagytok, hogy esetleg tudod alkalmazni.

    Az első, hogy a dobozokat színkóddal jelöld: minden helyiségnek (jövendő helyiségnek) legyen meg a színe, pl. fürdőszoba – kék, hálószoba – piros, egyik gyerekszoba – zöld, stb. stb. Valahogy színes matricával, zsákokra szalagokkal jelöld ezeket. Amikor megérkeztek az új helyre, az ajtófélfára vagy a kilincsekre (ha már vannak :) ) akaszd a színt, hogy ő melyik szoba, és akkor eleve oda lehet benyomni a megfelelő dobozokat.

    A másik tipp, hogy amikor elkezdesz csomagolni, kezdj el számokat írni a dobozokra, zsákokra. Az első, amit becsomagolsz, az az egyes, a második a kettes, és így tovább. Mivel nyilvánvalóan azt csomagolod be először, amire a mindennapi életben már nincs szükséged, és azt utoljára, ami nagyon fontos, és még költözés előtti nap is használjátok, ezért ha megérkeztek, tudni fogod, hogy a legnagyobb számú dobozt kell kibontani leghamarabb, és minél kisebb a szám, annál jobban ráér, hogy sorra kerüljön a “napi egy-két dobozt kibontok” menetrendbe.

    A harmadik tipp, hogy dobozoktól függetlenül készíts össze egy “beköltözős este túlélőcsomagot”, amiben van mindenkinek törölköző, evőeszköz, szappan, fogkefe, fogkrém, egy-két tányér, ágynemű, kedvenc plüssök, tiszta ruha másnapra, hogy azért ne kelljen már egy dobozt se feltúrni.

    Hátha valamit tudsz ezekből is hasznostani. :)

    Ha nem a becsomagoláskor szortírozol, akkor a kicsomagoláskor még megteheted – csak olyat rakj ki polcokra, rakj el szekrényekbe, ami tutibiztos hogy fontos és nagyon szereted és kell és szép. Mi a nagymamámtól egy csomó mindent elajándékoztunk (közös családi megegyezéssel), mert nem attól szeretjük kevésbé, hogy nem őrizzük a kacatjait. Az az egy-két prominens dolog viszont, amit megőriztünk, cserébe nagy becsben van tartva, és mindig Ő jut róla az eszünkbe – ahelyett, hogy a többivel porosodna valahol.

  35. erka írta:

    Via, köszi, a színkódokat sztem alkalmazni fogom.. :D A többit csak azért nem tudom, mert 9 hónapja már költöztünk egyszer, azóta a nem létszükségletű cuccok dobozokban parkolnak.. Igaz, volt pár dolog, amiről kiderült mégis nagyon kellene, és egy csomó doboz már át van túrva, de szerencsére a bedobozolás nagyját legalább nem kell már megcsinálni…

    A szelektálást nehezíti, hogy a “jó lesz még valamire” egy kreatívkodónak azt jelenti, hogy alkatrészként, átalakítva később fel akarom használni. Csak ihlet és idő kell.. Meg hely, ahol addig tárolom pl. a régesrégi csipkéket, art deco székeket… :P Azért most már igyekszem megkeményíteni a szívem és csak a legszükségesebb legpótolhatatlanabb holmit megtartani.. :D (Majd biztosan jövök még erősítést kérni kidobozolás ügyben.. :D )

  36. tbernadette írta:

    Ez a költözős dobozszámozós tök jó ötlet. Főleg, mert ha hiányzik egy szám a sorból, tudod, hogy bibi van. Van, ami 9 éve nem került elő. Feltételezem, már nem is fog :-( Anno nem színeztem, hanem ráírtam, hogy hová való.

    Nálunk is a gyerekszoba, és a kinőtt ruhák a sarkos pont. Ha néha nekiugrom, akkor 1 egész napig tart, ami után általában sárkánnyá változok, és ordibálok, hogy mennyivel kellemesebb lett volna a szombaton, és egyéb ötleteim is lettek volna. Megjegyzem, gyerekszobát kizárólag kiskorúak jelenléte nélkül érdemes lomtalanítani, ha azt akarod, hogy ne kússzanak vissza észrevétlenül az általad már kidobott cuccok.

    Most banya voltam. Napokig könyörögtem, hogy pakoljanak össze. Napirend táblát állítottam össze, nap végén szivecskével jutalmazva, 10 szivecske egy csoki stb. Pár napig működött, aztán befulladt. Na, pénteken mire hazajöttek, az össze játék, a kedvenc alvósok kivételével, eltűnt. Hátra vittem a még nem kész fürdőszobába, és bezártam. Persze a kicsi őrjöngött, de sebaj. Én szótam’. Majd közöltem, hogy minden nap egy választottat visszakaphatnak, de csak addig, amíg minden este rend van. Így közben lomtalaníthatok is.

  37. lindimindi írta:

    Szerintem számomra ez egy picit nehezebb feladat lesz, mint a többi…nagyon nehezen szánom rá magam a lomtalanításra. :)

  38. magdalena írta:

    Jaj, én is, lindimindi. De nekem az időzítő ebben is nagyon sokat segít. Ne tudd meg mennyire tele van a kukánk ezen a héten. :)

  39. Andi82 írta:

    Most végeztem a 15 perc lomtalanítással. Nem is gondoltam, hogy ennyi minden belefér ilyen rövid időbe! Azt terveztem, hogy a számítógép asztal felső polcán teszek rendet, kidobtam a szemetet, a helyére tettem ami nem oda való, és mikor végeztem még mindig volt 7 percem! Rávetettem magam az ikeás mini fiókos szekrényre, és még 1 fiókot sikerült rendbe tennem mire lejárt az idő. Közben találtam pár sablont papírdomborításhoz, amit megvettem és soha nem is használtam. Arra gondoltam, hogy körbekérdezek a megfelelő fórumokon, hogy valakinek szüksége van-e rájuk, mert tökéletes állapotban vannak és más még hasznát veheti. Holnap folytatom a fiókos szekrény szanálását. :)

Írj hozzászólást!

Be kell jelentkezned, ha hozzászólást szeretnél írni.