9. nap
Megint a reggeli rutinhoz teszünk hozzá egy lépést, ez pedig a fürdőszobára fog vonatkozni. FlyLady-nél ezt a mozzanatot “swish and swipe”-nak nevezik, ha magyar nevet akartok, legyen turbó törlés.
Hosszadalmasabb leírni, mint elvégezni, higgyétek el. A következőképpen néz ki:
- Fogok egy rongyot vagy egy darab papír törlőkendőt, és fújok rá egy kevés ablaktisztítót, ecetet (az én lila, mikroszálas törlőkendőmet, amit FlyLadytől rendeltem, elég bevizezni).
- Áttörlöm a fürdőszobatükröt – nem az egészet, hanem csak ahol valami pacsni vagy nyom van.
- Ugyanezzel a papírral/ronggyal áttörlöm a csaptelepet, és körbetörlöm a mosdókagylót is, különös tekintettel a lefolyóra, hogy szép csillogó legyen.
- Ezután átmegyek a vécéhez. Ha rongyot használsz, akkor azt most tedd el, és tépj egy darab vécépapírt/papírtörlőkendőt, és erre tegyél az általad használt tisztítószerből. Ha papírtörlőkendőztél az előbb, még mindig ugyanazt a darabot használd! Áttörlöm a vécéülőkét, egy másik darabbal pedig feltörlöm a vécécsésze mellett a földön az ezt-azt. A papírokat utána beledobom a vécébe.
- Ezután fogom a vécékefét, és néhányszor körözök vele a csésze belsejében. Precízek önthetnek ide is egy kis ecetet, Domestost, ki mit szeret, de nem muszáj. (FlyLady azt javasolja, hogy ha nincs a házban állat vagy kisgyerek, akkor a vécékefe tárolójába egy kevés tisztítószert, ajándékba kapott büdi folyékony szappant vagy sampont lehet önteni (ahogy FlyLady mondja, a szappan az szappan, vagyis mindegy, mi van ott, az tisztít és kész), így mindig van tisztítószer a kefén a reggeli törléshez. Nekem egyrészt olyan kefetartóm van, ami lógatja a kefét, így nem tocsog semmiben, másrészt a nyuszi miatt nem merek vegyszert tartani a földön, úgyhogy én ezt nem alkalmazom, de lehet, hogy Neked beválik.
Még egy tipp egy külföldi FlyLady olvasótól: ő reggelente szájvízzel öblít fogmosás után, és ha végzett, ezt az egyébként is tisztító, mentolos oldatot a mosdó helyett a vécébe köpi, ezután köröz a vécékefével, és akkor meg is van a tisztítószere.)
Szóval akkor még egyszer, röviden:
- Rongy/Papír: Tükör, mosdókagyló
- Papír: WC-ülőke, WC-körül
- Kefe: csészében körbe 2-3-szor
Miért jó, hogy ezt csinálom?
A minden napos kis tisztítás megakadályozza, hogy huzamosabb időt kelljen vécétakarítással töltenünk, és mindig civilizált állapotban lesz a mellékhelyiség. Az egynapos koszok, lerakódások így még biofegyverek nélkül szépen lejönnek pusztán a kefétől, ami azért nem kis szempont. A Zóna-takarítás során havonta egyszer el fogunk majd jutni a vécéhez, amikor is rendesen körbetakarítjuk, de ezzel a kis erőfeszítéssel egy csomó munkától megkíméljük magunkat, és sosem lesz olyan mocskos a vécé, hogy ne akarjunk bemenni, csak ha már nagyon muszáj…
A mai tennivalók:
Reggel
- Felkelés után öltözz fel és szedd rendbe magad.
- Ágyazz be és tegyél rendet az ágy körül.
- A fürdőszobában végezd el a Turbó Törlést.
- 2 percig (nem 2 perc alatt!) rakj rendet egy kritikus területen.
- Nézz rá a naptárra.
- Reggelizz valami finomat; vedd be a vitaminjaidat, ha szedsz ilyesmit.
- A nap folyamán igyál meg 8 pohár (összesen két liter) vizet (ne cukros üdítőt!).
Este
- Fényesítsd ki a mosogatódat.
- 2 percig (nem 2 perc alatt!) rakj rendet egy kritikus területen.
- Nézd meg a naptáron a másnapi teendődet.
- Készítsd ki a ruhádat másnapra.
- Írd be a kontrollfüzetedbe reggelre a turbó törlést!
[Kérlek, ne másold át az írásomat más blogokba, fórumokba, honlapokra! Nagyon sok munkám van benne, és nem szeretném, ha máshol is visszaköszönnének az írásaim. Ha tetszik a bejegyzés, és szeretnéd megosztani másokkal, küldd el nekik az oldalam linkjét! Köszönöm! ]
Címkék: flylady











2009. szeptember 15., kedd 6:54
ezt eddig esténként csináltam, bár inkább csak hasonlót:), de átkerült reggelre ezennel….
2009. szeptember 15., kedd 8:02
Dejó, nálam ez eddig is szerepelt a reggeli teendők között.
2009. szeptember 15., kedd 8:08
Nekem ez annyira berögzült már, hogy félálomban is csinálom..
A személyes luxusom: Domestos törlőkendőt használok a WC-hez. Mivel tényleg minden nap csinálom, egy csomag elég 60 napra, és nem kell rongyozni, eldobható, a papírnál viszont kényelmesebb.. (Most próbálok keresni olyan alternatívát, ami textúrára, fertőtlenítő hatásra ilyesmi, viszont lebomló, mint pl. a DM nedves gyerek WC papírjai…)
A mosdóhoz én is mikroszálas kendőt használok – mosdás után a kendővel kitörlöm a csapot és környékét, ettől pont annyira lesz nedves, hogy a tükröt le lehet vele mosni, a szárazon maradt sarkával pedig cseppmentesre lehet törölni.
2009. szeptember 15., kedd 8:30
erka: A Denk Mitnek (DM saját márka) van WC-be dobhatós WC-törlőkendője, de az nem 60 db-os sajnos.
2009. szeptember 15., kedd 8:31
Ezt már csinálom két hete, és nagyon hatásos, hogy minden csillog-villog. Rakok ki tiszta kéztörlőt is mindenhová.
2009. szeptember 15., kedd 8:32
Tök jók vagytok.
2009. szeptember 15., kedd 8:52
Kedves Via
.
).
Gratula a bloghoz, nagyon hasznos oldalt találtál és a “magyarítási” kisérletek is roppant sikeresek
Kezd működni nálunk is, sőt, ami a legnagyobb szó, a kamaszfiam az egyik nap rekord sebességgel kezdett pakolni a szobájában. Azt mondta, hogy nagyon bejön neki az időmérős módszer. 10 perc alatt fantasztikus eredményt ért el. Egyelőre ez az adag az alapegység, de kis lépések vezetnek a sikerhez
2009. szeptember 15., kedd 9:03
Szia!
Gratulálok a fiadnak! A tíz perc is csodálatos, meg az öt, meg a kettő is. Minden számít.
2009. szeptember 15., kedd 9:26
Dm-es wctörlő, lehúzható? Milyen színű a csonagolás? Nekem az általános van és mikor ilyet kerestem, azt mondta az eladó, nincs ilyen.
Van a kétperces hotspotozást bevezettem az irodában is, amíg betölt a gép, úgyis csak lábat lógázok, na addig megsemmisítek a több tonna papírból, ami évek alatt felhalmozódott
2009. szeptember 15., kedd 9:33
Elég kis kiszerelés, talán 10 db van benne. Fehér csomagolása van, tenyérnyi. Denk Mit márkájú, még nemrégiben is vettem pedig.
2009. szeptember 15., kedd 9:53
Ez a mentolos szájvízes szuper ötlet!!!!!!Én is használok,ezentúl a Wc lesz a végcélja.:)
A fürdőszobás gyorstakarítás is nagyon jó!!!!
Bár én ma reggel későn ébredtem,+ migrén,így ezekre nem volt időm.Majd holnap.
Annyira jó ebben a programban,hogy nincsen benne görcs.!!!!
2009. szeptember 15., kedd 11:27
Jobbulást! Örülök, hogy görcsölés nélkül megy az egész, akkor érted a lényegét.
2009. szeptember 15., kedd 15:33
a lényeget én is azt hiszem hogy értem… de a görcsmentesség nem jön össze… de talán majd alakul….de most végre itt vagyok megint, és elolvastam a ami eddigi hozzászólásokat, és máris sokkal jobb minden!
2009. szeptember 15., kedd 16:18
Én is itt vagyok!
Eddig egész jól megy…finomítgatom a napi rutinjaimat…
Már vártam/várom a takarítós részeket,mert nálam még nincs rendszerezve!Így a mai tevékenységnek külön örültem:)
A holnapit,és az azt következőket pedig nagyon várom már!
2009. szeptember 15., kedd 16:41
Sziasztok!
Jöttem lelkendezni, hogy milyen jó is ez, mindjárt jönnek hozzánk vendégek, és a tegnap estét nem pánikszerű takarítással kellett tölteni, mert vállalhatóan néz ki a lakás, ma csak 5 perc alatt letörölgettem a morzsákat meg bepakoltam a mosogatógépbe az eddigi dolgokat, meg megcsináltam ezt a villámtakarítást (mert reggel nem volt időm elolvasni), és már jöhetnek is, és nem izgulok, hogy mi van, ha bemennek a fürdőszobába, vagy észreveszik a morzsákat stb. Tisztítószernek nekem van egy ilyen ecetes spriccelős izém, környezetbarát, ezzel szoktam tisztítani a fürdőszobát és a vécét, most könnyen elérhető helyre raktam, hogy holnap reggel csak oda kelljen érte nyúlni. Azon gondolkozom, hogy ha már most ekkora a fejlődés, akkor mi lesz a következő 21 napban?
2009. szeptember 15., kedd 18:56
Hát, nekem a reggel nem megy túl könnyen. Én elég kómás vagyok.
Meg az utóbbi pár napban 11 órákat dolgoztam. De nekem bejött ez a görcs nélküliség. Tegnap speciel csak az ágyba tudtam beesni, de úgy gondoltam, hogy ha csak holnap fényesítek, akkor sem történik tragédia.
Viszont ma használtam az órát, és rendbe raktam a konyhát 15 perc alatt. És most már kel a kenyér, és pár perc múlva megy a sütőbe, és nem volt benne kétségbeesés. Csak a párommal kellett megküzdenem, mert szerinte hagyjam, majd holnap elmosogat. De meggyőztem, hogy van mit csinálnia mást is holnap.:)
2009. szeptember 16., szerda 22:40
Szia!
Lenne egy kérdésem, ami már elég régóta foglalkoztat. Te mennyivel kelsz fel indulás előtt reggelente, hogy még a mosdót is van időd kitakarítani és reggelit is csinálsz?
Tudom, ez nem hangzik túl FlyLady-sen, de ne értsd félre, csupán csak kíváncsiság.
2009. szeptember 17., csütörtök 8:16
Szia!
A mosdótörlést úgy képzeld el, hogy lóg a számból a fogkefe, töröl a tükrön, töröl a mosdón. Köp, öblít, elrak. Megyek pisilni, viszem a célszerszámot. Pisil, lehúz, közben amíg folyik a víz, kefével sika egy, sika kettő. Utána spricc-spricc a papírtörlőmre, áttörlöm az ülőkét, viszontlátásra. Nekem ez nem igényel óraátállítást.
Reggelit pedig mindig csinálok, sőt, amíg a párom munkahelyre járt be dolgozni (most szabadúsz, és itthon ebédel), minden reggel friss ebédet főztem, dobozoltam, hogy vihesse. Ehhez elég volt hatkor kelni, szerencsére 9 előtt nem kezdődtek az óráim, úgyhogy gyakorlatilag ő kinn volt az ajtón nyolc előtt nem sokkal, én még összeszedtem magam, meg ami kell, és mentem is. Amikor bonyolultabb kaja volt, pl. lasagne, aminek külön megfőztem a raguját, aztán még plusz sült a sütőben, azt előző este megcsináltam.
Szóval vissza a reggelihez: szeletelek néhány kenyeret, vagy pirítok, vágok hozzájuk fel sajtokat, vagy összekeverek egy túrókrémet, vágok fel zöldségeket – mindig többfélét -, és eszünk is. Vagy kiöntök egy bögrébe kefírt. Vagy összeütök egy zöldséges rántottát, vagy tükörtojást sütök. Rántottát nagy, mély serpenyőben szoktam, mivel ugyanolyan ízesítéssel eszünk, egy nagy adagot csinálok 5 tojásból, aztán tányéron felezünk. A rántottához is jár sok-sok friss zöldség. Amikor apa itt volt, akkor háromszoros adagot csináltam, az se tartott sokkal tovább.
Ilyesmi. Kérdezz még nyugodtan!
2009. szeptember 17., csütörtök 23:41
Szia!
Ahogy a hozzászólásodat olvastam, két dolog jutott eszembe:
1. nagyon szerencsés a párod, hogy így gondoskodsz róla
2. kicsit azért irigyellek.
Köszönöm a választ!
Talán valamit én is be tudok belőle építeni a homlokegyenest más életvitelembe.
És jó látni, hogy nemcsak nekem fontos, hogy ellássam a párom, még akkor is, ha a reggelit csak dobozolni van időm.
2009. szeptember 18., péntek 9:42
Ugyan, miért irigyelsz? Kapásból ezer dolgot fel tudok sorolni az életemben, amire más fujjogna.
(De én már nem, és az a lényeg.
)
2009. szeptember 18., péntek 14:50
Jah, nem azért.
Az életét mindenki maga alakítja úgy, ahogy neki tetszik. Biztos Te is frászt kapnál ha az én dolgaim szerint kellene élned. 
Reggel meg kávé, valami reggeli a dobozba (hogy a munkahelyen meg lehessen enni), és már indulunk is.
Azért írtam, mert nekem elég kevés időm van otthon hétköznap (2-3 óra csupán), pedig ennél sokkal többre lenne igényem: imádok vacsorát főzni, olvasni, szeretem ha tisztaság van és rendet raktam, vagy mostam és nincs tele a szennyes (bár ruhából nem szevedünk hiányt), de ezekre nagyrészt csak hétvégén van időm. Általában főzök, mert az egészségünk miatt azt tartom a legfontosabbnak (ebből lesz sokszor ebéd is másnapra és az jó), aztán vacsora, mosogatás, rendbe szedem magam és már szomorkodhatok is, hogy aludni kell.
Hát ezért. Nincs reggel mosás, max időzítve, hogy este (11kor) tudjak teregetni, nincs beágyazás mert minek, úgyis aludni esünk haza, reggeli a munkahelyen, stb. Na ezeket persze hétvégén mind bepótlom.
De azért álmodozok gyakran egy olyan munkahelyről, ahol 4 órakor végzek és van mellette életem.
ps: az azért nagy boldoság volt, mikor lediplomáztam a télen, előtte emellett még éjszaka diplomát is írtam
. hirtelen annyi időm lett, nem halmozódott hetekig a szennyes.
2009. szeptember 18., péntek 17:20
Kitartás a munkához!
2009. szeptember 19., szombat 0:15
Egyébként minden napot olvasok rendesen és azt vettem észre hogy azon gondolkodom,ez a FlyLady nem rendelkezik gyerekkel,vagy legalábbis nem kisgyerekes.
A “gyertyákat kirakunk a fürdőbe”-nél már kezd gyanús lenni a dolog,de a beágyazós résznél eldőlt.
Az én lányom legnagyobb mókája hogy ágyazás után olyan szinten összetúrja az ágyat…és ezt minden ágyazás utáni 5 percben végrehajtja.
A nappaliba kihordozott játékok szintén ugyanígy.
Eleinte félóránként megpróbáltam visszahordania szobájába a játékokat.Mára napi egy-kettő alkalomra szorítkozom-a fennmaradó időt elköltöm másra.
A wc-s részt nem tudom hova tenni.Alap esetben mindenki legalább egyszer körbekeféli a sajátját naponta,-így a heti egy nagytakarítás szinte jelentéktelen időben.
Ha öblítő is van benne,akkor a mentolos szájvízt megint nem értem.De lehet csak az én agyam tompult le.
A többit meg szinte pontról pontra így csinálja a férjem-ő egy igazi FlyLady(?).
Sosem hagy másnapra mosogatnivalót,a ruháját kikészíti,holmijait előkészíti másnapra…
2009. szeptember 19., szombat 7:13
Ha mindenki amúgy is körbekeféli a saját vécéjét naponta, akkor megtörténik a vécétakarítás. A program nem azt mondja, hogy “ha más megcsinálja, te attól csináld meg megint”.
Amerikában biztos másak a szájvizek. Én itthon se tudom, hogy milyenek, nem használok, csak leírtam, amit olvastam a mailben.
Egyébként FlyLadynek egy felnőtt fia van.
Alakítsd nyugodtan úgy a dolgokat, ahogy Neked kényelmes, a “fürdőbe gyertyát” példa volt, nem kötelező lépés.
2009. szeptember 20., vasárnap 11:29
Így minden világos már.
2009. szeptember 20., vasárnap 21:04
Vadcic, szerintem kisgyerek (kb. 2-3+ éves) mellett is lehet időnként gyertyázni, ők is élvezik- és persze, a gyufát nem kell mellé tenni..
Nálunk is csak akkor érdekes az ágyon hancúrozás, ha már beágyaztam- még a paplanhuzatba is belebújnak..
De attól még próbálkozni lehet, mi – pár hónap után – már ott tartunk, hogy a három és fél éves nagy maga is beágyaz reggelente (kis segítséggel..), és igen, néha még összehancúrozzák az ágyat, de az esetek 90%-ában már érintetlen marad..
A Swish and swipe- hoz akartam írni még egy ajánlást, mikor is éreztem igazán áldásosnak a dolgot: a káosz és rendezetlenség magában is eléggé kiborító, de azért valahogy el lehet vele navigálni- a bili csak akkor borul ki igazán, ha valami rendkívüli dolog történik.. ha a hétköznapok nem mennek olajozottan, bizony ilyenkor sokkal több kellemetlenségre lehet számítani. Kb. egy hónapja kezdtem el a FlyLady programot, mikor az egész családot legyűrte egy hányós-hasmenős vírus. A nagyobb lányom kezdte, épp a WC-n ült, mikor hirtelen ki is hányt mindent…. (Bocsi, aki nagyon vizuális, inkább lapozzon…) Csak egy pár lap papírtörlő és felmosó kellett, hogy rendet rakjak (belegondoltam, ha az összes újság, WC guriga és fel nem mosott por, szösz is ott lett volna, ami egy nem minden nap karbantartott fürdőben lehet, mit kellett volna takarítanom..), aztán a kicsi is csatlakozott, ő az ágyba hányt, és csak simán (akár csukott szemmel is) nyúlhattam a szekrénybe tiszta ágyneműért, pizsiért, nem a vasalni valók között kellett keresgélnem.. Mire a párommal mi is kidőltünk, anyumnak kellett átjönnie, hogy valaki segítsen, és egyszerűen, olajozottan ment minden, mert a dolgok a helyükön voltak..
2009. november 10., kedd 15:18
Na sziasztok!
Csak meg szeretném köszönni Via, hogy megcsináltad ezt az egészet, én a multhéten kezdtem el, és olyan rend van körülöttem, hogy csak ámulok.
Szal grat!!
2009. november 10., kedd 15:57
Szívesen, Neked gratu, hogy csinálod!
2009. december 6., vasárnap 20:02
A gyerek tényleg elég gáz tud lenni, nekem van 2. A 9 éves fiú igen rendetlen modell, az 5 éves lány az oviban rendes, itthon idomul a kit tökihez
.
De ez a másik kedvenc programon. Volt egy fixa ideám, hogy hetente egyszer vagyok hajlandó takarítani. Ez nem azt jelenti, hogy a klotyót nem tartom rendben, de egy fürdőben azért van még sok-sok haj, nálunk kutyaszőr, folyamatos klotyó mellé pisilés, mert jópofa közben fenyőfát rajzolni a vízbe, hát istenem, ha néha mellémegy. És a nagy mumus, a zuhanykabin. Tényleg erre van ötletetek? A baromi környezetbarát citrom, jól megmarta az ajtókat.
De most, ha szárazra törlöm a mosdót, a csapot, nem tud vízkövesedni. A WC-t pedig Lildl-s törlőkendővel törlöm le, amivel még a padlóról a hajakat, szőröket is fel tudom nyalni. És végre, ha valaki beesik hozzám, aki a mosdót is használni szeretné, nem kell azzal kezdenem, hogy várj, megnézem, mit hagytak a kölykök.
Mondjuk az nem lesz egyszerű, ha elkészül a másik fürdőszobánk is, + a külön WC, mert az már 3 vizesblokk reggelente, ami több, mint 2 perc.
2009. december 30., szerda 13:14
Csajszik (ha még olvassa valaki…
), kisgyerekek mellett kicsit testre kell szabni a Flylady-t! De sztem vannak dolgok, ami működnek belőle.
iiigen, a kicsik profi szétpakolók és rendetlenség-generátorok.

A másik sajátos dolog, hogy – informatikusnyelven szólva – sok az interrupt.
Egy része olyan, hogy várhat a gyerek, míg befejeztél egy 2 perces hot-spot rendezést. De pl. ha egy épp csak szobatiszta kicsi bejelenti, hogy pisi, kaki… hááát akkor kapa kasza (törlőkendő, tollseprű…) elhajít és futás, ha jót akarsz.
2009. december 30., szerda 15:31
Anyatünde, hidd el, nem vagy egyedül
Én nem tudom tartani a napi programot sem, de csomó mindent átvettem, a munka hét szerinti tervezését, nagyobb önfegyelmet, kupitlanítást (nem megy minden nap), a mappát…
2009. december 30., szerda 20:29
muzsi, épp a délután gondolkodtam, hogy a napi rutinba tartozó dolgokat se fogom tudni megcsinálni – mindet, minden nap. lehet, hogy arra kell odafigyelni, hogy ne mindig ugyanaz maradjon ki.
én kicsit előreolvastam és kipróbáltam a 15 perces időintervallumokban történő tevékenységet. tényleg segít koncentrálni.
amúgy nem panaszképpen írtam, csak többen említették, hogy gyerekek mellett nem megy, vagy nem megy teljesen úgy, mint ahogy via leírta, erre reagáltam.
2010. január 12., kedd 14:20
Most merült fel bennem, hogy a napi rutin sorrendje fontos-e vagy felcserélhető?
Erka, ki fogom próbálni a domestos-os törlőkendőt, köszi az ötletet!
Anyatunde, én is egy 9 hetes picúrral vagyok itthon!:)
Via, eddig még nem írtam, de én is csak a többieket tudom megerősíteni, szuper a program, pont egy ilyenre volt szükségem, ahol kell részletességgel megmondják, hogy mit, hogyan csináljak, köszönöm!
2010. január 12., kedd 14:38
Felcserélheted, ahogy kényelmes. Pl. én előbb öltözöm fel, mint hogy beágyazok, ugyanis be szoktam ágyazni a hálóruhámat is, szóval ha elsőnek ágyaznék be, utána szét kéne túrnom az ágyat, hogy a pizsi bekerüljön a párna alá.
És legtöbbször reggeli után mosok fogat, arcot, stb. Aztán ha megreggeliztem, indulhat a nap, ránézek a naptárra, satöbbi satöbbi. De nyugodtan kombinálhatod, ahogy akarod, még a reggeli meg az esti rutinokat is mixelheted, a turbótörlést nyugodtan teheted estére, tényleg, ahogy Neked a legmegfelelőbb!
2010. január 15., péntek 22:25
Via!
Ha két fürdőszobánk van, mindkettőt turbó töröljem? És reggel?
2010. január 15., péntek 22:32
Fel is oszthatod, egyiket reggel, másikat este. Ha az egyik kevesebbet van használva, akkor azt nem is muszáj minden nap. De egyelőre csak csináld meg az egyiket, aztán ha már mennek a rutinok, vedd fel a másodikat is a listára.